Magnat Signature 707 álló hangfal teszt

2020. október 2., péntek, 20:05

Magnat audio hifi hangfal hangszóró Magnat hangfal hifi hangfal hangfal teszt Magnat teszt hifi hangfal teszt Magnat hangfal teszt

A német Magnat mostanában rendesen belehúzott az újabbnál újabb hangdobozok piacra dobásába. Mondhatjuk azt, hogy szerencsénkre, mert az eddig általunk tesztelt Signature 500 sorozat mindkét tagja szépen szerepelt, ezek közül is főleg az álló 507 okozott kellemes meglepetést. Aztán a 703-mal egy szintet feljebb léptünk, most pedig jöjjön ennek a szériának a 707-es álló típusa, amit a méretéből, adottságaiból és árából adódóan nagyon komolyan kell vennünk. Mindjárt kiderül, hogy mennyire.

Az újdonság hagyományaira építve

Hol van már az a Magnat, aminek annak idején vicsorgó kutyafej volt a szimbóluma? Tulajdonképpen sehol, a cég időközben felnőtt, és elsősorban minőséggel és remek megépítettséggel akar minket meggyőzni. A Signature 700 sorozat állványos, 703-as tagja igazi meglepetés volt, hiszen minden tekintetben egy igazi audiofil hangsugárzót kaptunk általa. Kíváncsiak voltunk hát a 707-re, főleg annak az ismeretében, hogy az 503 és 507 között nem csupán termetbeli különbség volt, nem egy állványos doboz plusz literekkel és hangszórókkal megspékelt változatát kaptuk meg, hanem egy teljesen más megközelítésű hangsugárzót ismerhettünk meg, belekötni pedig tulajdonképpen nem igazán sikerült. A Signature 707 még egy szinttel feljebb helyezkedik el a cég listáján, ami külső jegyeit tekintve nem feltétlenül mutatkozik meg az 507-hez képest, hiszen csupán pár cm és kg az eltérés a kettő között, még a hangszórók méretei és konstrukciói is megegyeznek, tehát a szintbeli lépés elsősorban belül keresendő. Azonban haladjunk szépen sorban.

Tulajdonképpen klasszikus kivitelű állódobozról van szó, amit nem felejtettek el telepakolni hangszórókkal, ahogyan illik.

A Signature 707 négyutas konstrukció, amiből a középszekció teljesen az előlap felső részére került, míg a basszusért felelős kettő darab membrán alulra. A 170 mm-es hangszórók mindegyike Klippel optimalizált, hangtekercs szellőzéssel ellátott, az öntött alumínium kosarak pedig megelőzik a turbulenciát és egyéb káros hatásokat. Az alkalmazott, összesen nyolc darab csavarnak is szerepe van a hangszórók stabilitásában, ahogyan a kerámia és alumínium ötvözetéből készült szendvicsszerkezetű membránnak, amelyek megfelelő belső csillapítással vannak ellátva, és optimalizálták azokat a fordított porvédő sapkával.

Az új fejlesztésű fmax magassugárzók ezek között találhatók egy keretben, ahogyan azt már a többi Signature esetében is láthattuk. A hagyományos 30 mm-es dóm alulra került, felette helyezkedik el a 20 mm-es magassugárzó, így ez a modell is megfelel a Hi-Res szabványnak, a hozzá tartozó matrica használata most sem maradt el. Ahogyan a neodímium mágnes sem, aminek ezúttal is a térhatásban van szerepe, valamint abban, hogy alacsony frekvencián csatlakozzanak a középtartományhoz. Mindegyik hangszórót króm keret díszíti, valamint a közép és mély membránok kaptak még fehér színt, egyéb flancról ezúttal is le kell mondanunk, és ez a Magnat szerint így van rendjén.

A doboz is kizárólag fekte vagy fehér színben kapható, az előlap magasfényű bevonatot kapott, míg az oldallapok nemes szatén lakk borításúak. A Signature 707 többrétegű MDF-lapokból lett összeállítva, de a biztonság kedvéért belső merevítést és megfelelő mennyiségű tömítőanyagot is felhasználtak. A keresztváltó amplitúdó és fázisoptimalizált átkapcsolást nyújt akusztikus, 24 dB-es szűrőkkel, ezek folytatásai a dupla meghajtást is lehetővé tevő csatlakozók, amik természetesen aranyozottak, és teflon szigetelésűek. Ezek a csatlakozók a hátlap alján vannak, felettük kettő darab Airlex fantázianevű, lekerekített basszreflex nyílás van, a kialakítás csökkenti az esetlegesen kialakult turbulenciát.

Alulról szilikon lábak segítik a hangsugárzó stabilitását, amelyekbe acél csavarokat rögzíthetünk. Ezek elég hegyesek, tehát valóban elvezetik a rezonanciát, de annyira nincsenek kihegyezve, hogy a padlónk burkolatát felsértsék. Az egész hangsugárzó minőséget és megbízhatóságot, valamint nyugalmat áraszt, viszont a 290x1072x345 mm-es termet és a darabonkénti bő 23 kg-os súly valóban más ingerre adhat okot.

A Magnat lép egy szintet a határozottság és komolyság felsőbb régiójába

A meghallgatásnál Parasound elő és végfokunk volt segítségünkre, a zenéket pedig csöves CD-lejátszó szolgáltatta. A hosszas bejáratás persze most sem maradt el, hiszen anélkül nem is lehetne érdemben véleményezni semmilyen eszközt. Ezt követően mégis finoman indítottunk George Michael - Jesus to a Child dalával, aminek segítségével arra voltunk kíváncsiak, hogy sikerül-e a Magnatnak a professzionalitást a hangulatteremtéssel egyeztetnie. Mindenkit megnyugtatunk önmagunk után, hiszen a válasz igen. A valódi négyutas konstrukció lényege valóban érezhető, mi több tapintható volt, és az ember ezért is vesz egy ilyen hangsugárzót. Bitang ereje van a hangdoboznak, de nagyon finoman adagolható, és az erő mellett az érzelmeket is méltóan prezentálja.

A Yello - The Rhythm Divine dalával ugyanezt az érzést szerettük volna magunkból kiváltani, hiszen a svájciak elektronikája mellé itt Shirley Bassey fennséges hangja társul, a párosítás pedig igazán mennyei tud lenni. Az is volt. A pontosság párosult a melódiával, így akár szobahangerőn, akár még feljebb tekerve a potmétert minden másodpercében élvezetet okozott a dal. A szintetikus "hangszerek" nem torzultak, határozottságuk kizökkenthetetlen volt, a női énekhang pedig siklott a levegőben, ráadásul úgy, hogy semmit nem veszített az értékéből. Erőteljes, mégis finom volt az előadás, selymes, ahogyan ebben az esetben kell.

Michel Petrucciani tokiói projektje jött ezt követően, ahol az élmény ugyan nem fokozódott, de teljesen stabilizálódott. A többutas felépítés ezen a stíluson is áldásnak tűnt. Ugyan megfelelő méretű állványos doboz is képes a műfaj hiányérzet nélküli átadására, de koncerttermet abban az esetben azért valami technikai zsonglőrködés nélkül nem várhatunk el. Itt nincs szükség semmire, egyszerűen itatta magát a zene. Talán azt róhatnánk fel egyedül, hogy a helységben, ahol játszottak nem dohányzott senki, pedig talán egy kis piszok elfér a jazzen. Maradjunk inkább annyiban, hogy a kistermetű művészt megtisztelte a hallgatóság a teljes higiéniával, és ez lényegében az összképen nem rontott. Profi zene, profi előadás, nagyon szépen és tisztán, minden zavaró felhang nélkül.

Könnyedebb vizekre eveztünk újra a Rush, majd a Toto által, és bizony azt tapasztaltuk, hogy bár minden adottsága meg van a Signature 707-nek ahhoz, hogy ezeket a zenéket is tulajdonképpen erőkifejtés nélkül rántsa elő a kalapból, mégsem történt meg. Be kellett látnunk, hogy a rockzenéhez túlságosan is kulturált ez a doboz. A középhangokat összemosta, a hangszereket nem tudta teljesen különválasztani, a stílus jellegzetességéből pedig sajnos nem sokat tudott átadni. AC/DC-t hallgatva valamelyest közelebb kerültünk ugyan a valósághoz, de továbbra sem kezdtünk el féllábon gitározni, esetleg headbangelni, így be kellett látnunk, hogy ez nem igazán az ő műfaja. Ahogyan sajnos a hétköznapibb popzene sem, pedig egy Tina Turner album, főleg Mark Knopfler kezelésében elég szépen van keverve, itt mégsem tudta magát kifutni. Az énekhang rendben volt, ahogy az aláfestő, vagy szólógitár is, de a "privát táncos" igazi mondanivalója ezúttal bennrekedt.

Szimfonikus zenén sikerült visszatérnünk a meghallgatás gyökereihez, de ott sem az újévi koncert volt az erőssége. Paganini viszont igen. A tisztaság és erő egyesült, és újra el tudott minket varázsolni a szerzemények ebben az esetben túlvilági hangulatával. A hangerőt szinte határtalanul tolhattuk, egyáltalán nem ellenkezett, sőt követelte azt, hogy ne kíméljük az erősítőnket, ami szerencsére jól bírja a strapát. Le a kalappal a Signature 707 előtt, ráadásul itt szembesültünk azzal, és tudatosult bennünk az, hogy kiknek is készül ez a hangfal. Komoly embereknek, komoly és nem túldíszített zenékhez, ahol ez a típus valódi katarzis létrehozására képes.

Felnőtt karakter, de nem allrounder

Nehéz, ugyanakkor egyszerű is összefoglalni a Magnat Signature 707 tudását és jellemzőit. Minden tartomány adott és kimaxolt általa, viszont a sűrű zenéket nem szereti. Alapvetően technicista felépítése és előadása révén minimálisan hangszeres zenékkel érzi jól magát, ott viszont abszolút, mondhatni azt, hogy ott is hagyja egyből a fogkeféjét. Ahol egy komplett zenekar, legyen az rock vagy szimfonikus, már veszít a pontosságából, nem tudja kibontani a zenét, teljesen elválasztani a hangszereket és a zenészeket. A Signature 707 nem akar a komolyságából áldozni, vagy erőt vesztegetni számára komolytalanabbnak tartott zenéknek. Ahol kevés a hangszer, az azokkal való előadás viszont precíz és hangulatot teremtő, egyből beültet minket a bársonyfotelbe, ahol a színtiszta élvezeten lesz a hangsúly. Tehát nem univerzális darabról van szó, de ezt is valószínű, hogy direkt tervezték így a Magnat mérnökei. Kulturált hangdoboz, kulturált embereknek.

1 2

Következő oldal >