Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Jamo Concert C 97 II álló hangfal teszt
2020. április 28., kedd, 17:05
Jamo audio hifi hangfal hangszóró hangfal teszt hifi hangfal Jamo hangfal hifi hangfal teszt Jamo hangfal teszt
A dán Jamo jelenlegi zászlóshajójának, a Concert II sorozatnak eddig a kisebbik álló, valamint a nagyobbik állványos típusát teszteltük, és csak szép emlékek jutnak eszünkbe róluk. Most eggyel nő a tét, jöjjön hát a széria, és egyben a cég legnagyobb konstrukciója, a Concert C 97 II.
A bő ötven éve létező Jamo sikeres visszatérésének lehettünk fül és szemtanúi a bevezetőnkben említett két típus által. A csúcsmodellekről van szó, azonban a középkategória árszintjén, és azt tapasztaltuk, hogy valóban minden tudásukat megpróbálták kisajtolni magukból a tervezők, hogy ismét stabilan megvessék a lábukat az audiofil kategóriában. A C 97 II a korábbi Concert széria utódjának tekinthető, a sorozat legnagyobb darabja, ám a kisebb, C 95 II-höz képest nem is olyan nagy a különbség, tehát a mérete még abszolút befogadható. A 215x1072x342 mm-es termet persze korántsem nevezhető kicsinek, de még egy tágasabb, kb. 30 m2-es nappaliban sem fog mindenáron dominálni, maximum akkor, ha központi szerepet szánunk neki.
A fehér, fekete és dió színben kapható, darabonként 24,5 kg-os hangdoboz elegáns, az előlapi, oldalirányú ívnek köszönhetően pedig divatos is. A sarkokon túlnyúló, tüskékkel is megerősített fémláb tartja, aminek a frontoldalán a cégfeliraton túl jelen esetben is egy masszív védőkeretet találunk, ami esztétikában abszolút illik a modellhez, de persze zenehallgatás közben célszerű megszabadulni tőle.
Alatta immár négy darab hangszórót találunk, melyekből három 152,4 mm-es, HCCC (Hybrid Composition Conical Cone) membránnal, ami biztosítja az alumínium merevségét és szilárdságát, a farostok átmeneti válaszával és simaságával, míg az LDS tisztább, szigorúbb és mélyebb basszust ígér. A 25 mm-es selyem dóm magassugárzó diffrakciós hullámvezetővel lett párosítva, így segítve elő a magashangok tisztább és jobb terjedését.
A fehér membránokat, és a fekete dómot szatén alumínium díszítőgyűrűk övezik, amelyeknek a dizájn aprólékosságában van szerepük. Általuk még a fekete kivitelű hangdoboz is kapott egy látványos stíluselemet, ami a fehérnél még tetszetősebb. Az egészet kiemeli, pontosabban nem töri meg az, hogy a csavarokon elhelyezett díszítő keret ragasztva van (így a csavarok látványa rejtve marad).
A háromutas konstrukció jelen esetben kettő darab mély-, egy közép-, és szintén egy magassugárzóból áll, amiknek közös munkáját az MDF ház, a fémvájatban elhelyezett, kettős kábelezésre is lehetőséget adó, minőségi csatlakozók, valamint a hátul elhelyezett lekerekített peremű, stabil reflexcső segíti. A Concert C 97 II minőségi faerezetű fóliaborítást kapott, de a gondos kivitelezés belül is folytatódik, hiszen sem a merevítésekkel, sem a tömítőanyaggal nem spóroltak.
A Jamo Concert sorozat eddig megismert példányaiból kiindulva erre most is szükség lesz, hiszen valószínűnek tartjuk, hogy a mérnökök ezúttal is ragaszkodnak majd a stabil és feszes basszushoz, valamint a rezonanciák kiiktatásához, a magas terhelhetőségről pedig akkor még nem is beszéltünk. Ez a modell 6 ohmos, 89 dB az érzékenysége, folyamatos terhelhetősége pedig 180 W, ami eleve nem kevés, de rövidebb távon megbirkózik ennek a duplájával is. A frekvencia-átvitele 32 Hz-24 kHz közötti, tehát tulajdonképpen minden emberi füllel érzékelhető hangot képes visszaadni, és még annál is többet.
Meghallgatás
Jan Garbarek albumával kezdtük a sort, ami azonnal megmutatta azt, hogy a Jamo C 97 II milyen aprólékos és széles sztereó színpadot tud létrehozni. A dobok szinte hullámoztak a két hangdoboz között, az egyéb hangszerek pedig szőnyegszerűen terültek szét. A cintányérok nagyon finoman és természetesen szólaltak meg, a zenészek játékának összhangja olyan volt, ahogyan azt a skandinávok elképzelték. A szaxofon néha már belehasított a fülünkbe, de csupán annyira, amennyire azt Garbarek szerette volna, a kísérete pedig elvitt minket egy olyan tájra, amit a jéghideg szél szinte precíziósan formált az évszázadok alatt. A Jamo hatalmas hangtömeget mozgatott meg, kis térben ez bizony meg is viselheti a hallgatót, ezért már most le kell szögeznünk, hogy illik vele felmérni, majd megtartani a kellő távolságot.
Ezt követően Ozzy Osbourne - Gets me Through zongora bevezetőjénél már épp kezdtünk elandalodni, amikor aztán rendesen a húrok közé csaptak a rockerek. A C 97 II bizony nem fanyalgott, főleg az elektromos gitár tetszett neki, Ozzy hangját ezzel egy picit el is nyomva. A legjobban a szólónál mutatta meg tudását, ahol nagyon jó arányban tálalta a döngetést és a tekerést, de a legjobban az előbbinél produkálta magát. Nem hiába, az emberekhez hasonlóan ezt a hangfalat is az egyszerű és lényegre törő dolgok tudják zsigereiben megmozgatni.
Mike Oldfield - No Dream dala már nem szorítható ebbe a skatulyába, itt igazi hangulatkeltésre van szükség. Stabil alapok, határozott és aprólékos hangszerelés, kellemes, de keserédes dallamok várnak ránk. A hangerővel nem szabad spórolni, főleg a vége felé, ahol Oldfield bizony rá jellemzően rendesen megtekeri a gitárja nyakát. Folyamatosan fokozódott a feszültség, szinte egészen a zavarba ejtésig, ami szerencsére nem volt kihívás a Jamo-nak, még a végső tobzódásnál sem kente össze a zenészek munkáját. Itt éreztük először igazán azt, hogy ennek a modellnek rendkívüli tere van, nem csupán a légnyomással akar minket meggyőzni.
A Garbage némiképpen elfeledett remix válogatás albuma jött ezután, ahol a C 97 II nagyon kiélhette magát.
Kőkemény, pörölyszerűen lecsapó és lüktető mélyhangok törtek ránk, amelyek már a mi tűrőképességünk határait feszegették, az alsó két mélysugárzó viszont szinte meg sem rezdült. Próbáltuk megállapítani, hogy hol lehet a határ, de bizony nem sikerült. Ez a modell bizony nagyon szereti és bírja is a terhelést.
Paganini jött ezután, és a Jamo-nak sikerült megrészegítenie minket. A dallamoktól zavarba jöttünk, pontosabban zavarban éreztük magunkat, de a szerzőnek ez is volt a célja. Amikor pedig a zenekar is csatlakozott egy-egy pillanatra, az olyan volt, mint egy ostorcsapás. Kemény, határozott, könyörtelenül pontos, szinte már fájdalmas. Ha valakinek a kedvencei közé tartozik ez a nyakatekert és néha fájdalomküszöböt súroló élvezet, annak a C 97 II bizony teljes kielégülést fog nyújtani.
A megnyugvást George Michael segítségével találtuk meg, mert Ő bizony mindig biztos pont, ha igényes és kellemes jazz vagy popzenét szeretnénk hallgatni. A nagy volumenből a hangsugárzó itt sem hagyott alább, ráadásul elég kis erősítő teljesítménynél is nagyon kerek képet rajzolt. A basszus határozottsága és pontossága jelen esetben is példaértékű volt, ahogyan a selymes dóm magassugárzóké is. A tartományok nem mosódtak össze, mindent a helyén lehetett megtalálni, pedig ez a Jamo eléggé kimaxolja azokat. A lényeg mégis az (ahogyan a Concert II sorozat többi tagjánál is), hogy az egységen legyen a hangsúly, és ez jelen esetben is sikerült.
A Jamo Concert II szériája ezúttal sem okozott csalódást. A C 97 II egy nagytermetű és hangú modell, ami viselkedhet visszafogottan mind a külső, mind az előadás terén, de mi nem biztos, hogy ezt akarjuk. Halkan is átadja a zeneiségét, mert a precizitás mellett bizony abból sem lesz hiányérzetünk, azonban igazán nagy térben fog minket elbolondítani, hiszen ehhez ért igazán. Bátor kiállású hangfal, amihez adott mindene. Iszonyatosan tud szólni, de mindig pontos és zenei marad, és ez ebben a kategóriában nem feltétlenül várható el maradéktalanul. Nagy nappalival rendelkezőknek, allrounder zeneszeretőknek, és azoknak ajánljuk, akiknek nincsenek szomszédaik, mert ezt a Jamo-t bizony illik meghajtani rendesen, ugyanis gond nélkül haza tudja vinni a koncert érzését, házimozira pedig már gondolni sem merünk.
