Indiana Line Diva 6 álló hangfal teszt

2025. január 28., kedd, 23:30

IndianaLine audio hifi hangfal Indiana Line hangfal teszt hifi hangfal hifi hangfal teszt Indiana Line hangfal Indiana Line hangfal teszt

Az olasz Indiana Line hangdobozok csúcsát képviselő megújult Diva sorozat eddig egy állványos, valamint egy kompakt álló típussal örvendeztetett meg minket, most viszont egészen a csúcsra törünk a Diva 6 által, ami nem csak a széria, hanem a cég legnagyobb és legkomolyabb hangfala is egyben.

A legmagasabb díva

Az Indiana Line az új Diva sorozattal egy elég visszafogott, amolyan klasszikus értékrendet képviselő családot alkotott, legalábbis a megjelenését tekintve. A korábbi széria díszesebb ruhába öltözött, ami jobban vonzhat egyes tekinteteket, de a gyártó minden bizonnyal úgy látta, hogy érdemesebb egy simulékonyabb külsőt adni a legmagasabb szintet képviselő hangfalaiknak is, hasonlóan az alattuk lévőnek. Így tulajdonképpen teljesen egységes lett az Indiana Line arculata, és még jobban hangsúlyozzák azt, hogy a lényeg a tartalmon, ebben az esetben a hangzáson van.

A Diva 6 álló hangfal sem tekinthető Góliátnak, hiszen abszolút felhasználóbarát méretekkel rendelkezik, így biztosan nem szúr szemet otthon a gyengébbik nemnek, ha mégis, akkor meg jöhetünk az árával, ami a mai piacon ebben a kategóriában jóval több, mint elfogadható. Színválaszték terén sem estek túlzásokba, hiszen maradt a teljesen fekete, továbbá a tölgy, fehér frontoldallal, az előlapot mindkét esetben mágnesesen rögzíthető szövet takarja. Az oldallapok egymással párhuzamosak, MDF-ből készültek, ráadásul a frontoldali, 30 mm-es vastagságú, kapott lakkfelületet, és egy kis döntést, aminek a rezonancia csökkentésében van szerepe.

A közel 20 kg-os testet alumínium lábak tartják, a talpakon gumi betétek vannak, tehát a gyártó most sem találta fontosnak, hogy kúpokat vagy tüskéket használjanak. A magasság viszont megfelelő, szükséges is, hiszen a basszreflex kimenet lent található, ami segíti a gyárilag megadott 36 Hz pontos és határozott tálalását.

A Diva 6 háromutas konstrukció, amihez összesen 5 hangszóró tartozik. Az alsó négy 150 mm-es, Curve elnevezésű membránnal felvértezett, ami lényegében polipropilén kompozitot jelent, és kizárólag a Diva sorozathoz készítik a gyártó kérésére.

Homorú porvédő sapkát alkalmaztak a három mélysugárzónál, domborút a középsugárzó esetében, valamint 15 mm-es, többrétegű tekercseket és vastag, alumínium gyűrűket, így ezek lettek a legmasszívabb hangszórók, amelyeket az Indiana Line eddig álló hangfalban használt. Összesen tehát három mélysugárzót és egy középsugárzót kapunk, amelyek közül az utóbbi és a magassugárzó is saját fejlesztésű Dual-Wave felfüggesztést kapott, ráadásul a középsugárzót külön kamrába is helyzeték, hogy a lehető legtisztább hangot nyújtsa.

Erős, 90 mm-es ferritmágnest, és egy rövid, mindössze 9 milliméteres tekercset használtak, de egy réz rövidrezáró gyűrűvel is rendelkezik, amely közvetlenül a mágneses résben van elhelyezve. A magassugárzó 26 mm-es selyem dóm, légmagos tekercseket és fóliakondenzátorokat illesztettek mögé, valamint speciális, radiális szellőzőkamrát alkalmaztak, az előlapja alumíniumból öntött és gumírozott felülettel rendelkezik.

A Diva 6-ban a keresztváltót is újratervezték és optimalizálták, így a hangfal az Indiana Line szerint gyakorlatilag bármilyen tranzisztoros erősítővel remek párost alkot. Az áramkör topológiáját, a felhasznált komponensek számát és paramétereit többszörös akusztikai mérések, majd többórás hallgatási tesztek alapján választották ki. Ennek eredményeként a frekvencia-átvitel kiegyensúlyozott, és maga a hangfal sugárzási főtengelyén kívül is egyenletes karakterisztikát garantál.

A hangfalcsatlakozók aranyozottak, teflonbevonatot kaptak, a szimpla kábelezést pártolják, de banándugót természetesen fogadnak, és mivel hátul és alul találhatók, ezért a "drótok" sem lógnak majd zavaróan a levegőben. Ennek köszönhetően QED és VIABLUE kábeleink is meg tudtak pihenni a padlószőnyegen, hozzájuk illesztettük Parasound erősitőnket, valamint a csöves kimenetű CD-lejátszónkat, Naim streamerünket, és jött a hallgatózás!

Amikor a szerénység mögött erő lakik

Sheryl Crow balladisztikus hangvételű dalaival kezdtük, ahol a Diva 6 nagyon szépen, pontosan középre helyezte az énekesnőt, a tisztasága pedig megkérdőjelezhetetlen volt, minden szava érthető, ugyanakkor érzelmekkel átitatott lett. Nem a hangtartományáról híres a neves amerikai művész, hanem inkább egyéniségéről és stílusáról, amit a hangfal nagyon tisztességesen ábrázolt. A countrys kíséret dorombolt, főleg a ritmusszekció, de a gitár is finoman, kontúrosan jelent meg. Bemelegítésnek talán jobbat nem is választhattunk volna, hiszen máris éreztük azt, hogy az Indiana Line kezdett becserkészni minket.

Eric Clapton - Rush filmzenéje követte őt, aminek során a hangfal már szobahangerőn teljes pompájában díszelgett, a központi szerep pedig ének híján a Stratocasteré volt, amit a Diva 6 nagyon lelkesen, minden díszítésével együtt jelenített meg. Átjött az érzelem, az apró megoldásokkal együtt, a hangszernek lelke és ereje is volt egyszerre. Őt kemény leütések kisérték a dobos részéről, és hiába a tripla mélysugárzó, mégsem akarta a szólóhangszert elnyomni. Egyértelműen érezhető, tapasztalható volt a középsugárzó elkülönítése a dobozban, így ezt a tartományt nem zavarta semmi, teljesen ki tudott bontakozni. A basszus nagyon is egységes volt, erőtől duzzadt, de nem akarta átvenni a főszerepet, csak okosan alátámasztotta a szerzemények súlyos mondanivalóját.

A Marillion - Quartz című dala kissé homályosan indult, mégis pontosan kivehető volt az összes hangszer. A tiszta és érthető énekhang itt is dominált, mellette duruzsolt a basszusgitár, a játékos dobütések professzionálisan jelentek meg. A dinamikai csúcsoknál belendült a Diva 6, de nem túlzott továbbra sem, majd gyorsan vissza is tért a dal szerkezetével együtt a kiegyensúlyozottsághoz. A szólógitár megérdemelten kicsit több szerephez jutott, még a torzított részeknél is állta a sarat a hangfal, de a legkiemelkedőbb akkor volt, amikor a szerzemény közepén klasszikus Marillion betétet kellett prezentálnia. Selymesen, finoman, hangulatosan folytatta a Diva 6 a zenélést, és bár kicsit fátyolosan, de át tudta adni a korántsem könnyű íveket és az összkép megjelenítésére sem volt panaszunk.

Tori Amosnál is az énekhangra figyelt a legjobban a hangfal, de a nagyívű zongorajátékot sem hanyagolta el. A ritmusszekció kicsit elbújt mögöttük, amit sajnáltunk, de kárpótolt érte a magastartomány szépsége és tisztasága. Itt sem dominált a basszus, megőrizte a hidegvérét, mondjuk olyan sokat nem is kellett ebben az esetben mutatnia magából. Inkább hagyta az énekesnőt teljesen kibontakozni, ahol a háttér vokál, ami szintén ő maga volt, kellemes rétegeket alkotott, így a hangsúly azon volt, amit a művésznő maga is akart, tehát a mondanivalón. Kis hangszerkibontást azért hiányoltunk, hiszen gondos játékot produkáltak, de a daloknak így is megjelent a fő jellegzetességük, a kicsit hullámzó, töredező szerkezetük, stabil mélységgel, mondanivalóval.

A King Crimson ötvenedik évfordulós Red albumával folytattuk a sort, ahol az eddigieknél még jobban ki tudott bontakozni az Indiana Line, pedig egyáltalán nem könnyű megfelelően tolmácsolni a bonyolult dalokat. Hemzsegnek a hangszerek, váltakoznak a hangulatok, finomságból és kavalkádból is kaptunk bőven, sokszor egy dalon belül is, a Diva 6 viszont kellően összeszedett volt ahhoz, hogy ne engedjen a már megismert szintből. Szépen emelte a pulzusunkat, és ettől a kategóriától nem feltétlenül elvárható módon egyszerre adta át az őserőt, és a benne rejlő sejtelmességet és akrobatikus megoldásokat is. Nagyszerűen állta ki ezt a próbát is a hangfal, itt is maximum még egy kicsivel több szellőt és kibontást hiányoltunk, de helyette ott volt az elsöprő lendület, és a hangszerek természetes íze.

Főleg az utóbbiakból kiindulva választottuk szimfonikus zenének tőlük egy másik klasszikus albumukról a Song of The Gulls szerzeményüket, ahol kizárólag klasszikus hangszereket használtak. Talán az eddigi legszebb megoldásokat nyújtotta ekkor a hangfal, tapintatos, játékos, és továbbra is nagyon tiszta előadásával. Érdekes módon itt tudott a legjobban kinyílni a számunkra, roppant finoman definiálta a szólamokat, amelyek nagyobb kivezérlési szinten is megtartották józanságukat, pompájukat. Olyan gyorsan elrepült a pár perc, hogy az Islands című dalukkal tovább folytattuk a zenehallgatást, ahol a naturalista hangszerek mellé ismét megérkezett a tiszta és árnyalt énekhang, amit a zongora méltó módon kísért. Úgy látszik az Indiana Line, amint egyre komolyabb zenékhez jutott, úgy mutatott többet magából, akkor tudott igazán kiteljesedni. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy ebben az esetben tapasztaltuk azt, mintha a hangfal úgy igazán hazaérkezett volna, majd a komfortzónájába került.

Összegzés, végszó

Az Indiana Line Diva 6 az olasz hangfalspecialista legnagyobb, egyben legnívósabb hangfala, és ez a hangzásán is megmutatkozik. A külön kamrába zárt középsugárzó egyszerűen remek, ahogyan a magassugárzó is, a tripla mélyszekció pedig inkább arra szolgál, hogy nagyobb hangerőn jobban alátámassza a tempót, de ok nélkül soha nem vált dominánssá. A legjobban a szellősen, aprólékosan előadott szerzemények feküdtek neki, azok közül is kiemelkedtek azok, ahol a természetes hangszereké volt a főszerep, hiszen saját maga is nagyon naturalista hangzású. A külseje, megjelenése elég visszafogott, ahogyan a termete sem domináns, zenélni viszont nagyon is tud, úgymond szívvel, lélekkel. Nem hibátlan hangfal a Diva 6 semmilyen szempontból, de nagyon lehet szeretni azt, ahogyan muzsikál nekünk, és még az ára is józan. Remek vétel azok számára, akik a pompa helyett a zenei értékekre vágynak, aminél fontosabb egyébként nincs is egy hallgató számára.

1 2

Következő oldal >