Advance Acoustic EL210 álló hangfal teszt
Teljes meggyőződés
2011. június 2., csütörtök, 14:35
Advance Acoustic hangfal hifi sztereó hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Advance Acoustic hangfal
A kis francia cég - a jelzőt a Focal vagy Triangle nagyságához viszonyítjuk - hazánkba elsősorban elő-végfokaival és csöves CD játszójával tört be, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az első termékük a kilencvenes évek közepén egy hangsugárzó volt, amivel számos díjazást értek el. Az Elysee 250-est megismerve nagy veszteség ért volna minket, ha a fejlesztéseiket ezen a téren hanyagolják.
Szerencsére ez nem így történt, ezért kíváncsian láttunk hozzá a csomagolással együtt darabonként 30 kg-ot nyomó állódobozok megismeréséhez. A forma valamilyen szinten hagyományos, és ugyanakkor új is, hiszen egy ilyen törekvő cég nem engedheti meg magának, hogy egyszerűen mások vívmányait elcsenve hódítson. Röviden azt is írhatnánk, hogy ez Franciaország és nem Kína.
A fekete zongoralakk persze innen sem hiányozhat, szerencsénkre kesztyűt mellékeltek a doboz kiemeléséhez majd mozgatásához. A kasztni roppant vastag és stabil MDF-ből készült, a frontoldaltól eltekintve mindenhol megvan hajlítva, hogy az állóhullámokat kiküszöbölje. A lantforma hátul egy függőlegesen végigfutó betétet is kapott, amellyel végleg kiiktatnak minden káros rezonanciát, és elhelyeztek rá alulra egy dupla kábelezésre is lehetőséget adó aranyozott WBT terminált. Az EL210 háromutas, három hangszórós konstrukció. A közepekért felelős 170 mm-es porvédő kúppal ellátott membrán felülre került, alatta 25 mm-es dóm magassugárzót alkalmaztak, amelynek rögzítése határozottabb már nem is lehetne. Középre egy méretes reflexnyílást helyeztek, amelynek szélei lekerekítettek, a csöve pedig majdnem a hátsó oldalfalig ér. A szerep a mélyátvitelben jelentős, ami természetesen hangszóró nélkül mit sem ér. A 210 mm-es membrán oldalra került, anyaga papírból van, pereme pedig széles gumiból. Az elhelyezés innentől ízlés illetve a szoba paramétereinek a függvénye, de lehetőleg két méter legyen a dobozok és az oldalfalak között is, kisebb térbe nem szabad egy ilyen méretes hangsugárzót kényszeríteni. A káros hullámokat a rafinált oldalfalak közömbösítik ugyan, de azok lefelé terjedésére is gondolnunk kell. Pontosabban a tervezők megtették ezt helyettünk, hiszen a szintén MDF-ből készült formatervezett talpak becsülettel elvégzik a munkájukat. Az Advance ezek mellett még egy védjegyként szolgáló alumínium kúpot is alkalmazott, amelyet az elektronikái lábaiként ismerhettünk eddig. Ezek által a hangsugárzók dőlésszöge is jobban felénk irányul, rásegítve ezzel a pontsugárzás előnyeire. Az EL210 impedanciája 6 Ohm, frekvenciaátvitele 33 Hz-21 kHz-ig terjed, teljesítménye pedig 250 W. Érzékenysége 88 dB, ami az átlagosnál egy picit alacsonyabb, ezért nem árt izmos erősítővel meghajtani.
Az EL250 hangja még nagyon bennünk él, ezért elkerülhetetlen volt az, hogy egy kicsit összehasonlítsuk őket. A karakter hasonlóan precíz, kissé száraz, minden színezettségtől mentes, csupán vehemenciából kapunk valamivel kevesebbet, és jobban igényli a hajtást. Természetesen olvasóinknak nem áll módjukban a viszonyítás, ezért most egy kicsit kivesézzük mit is hallottunk. A dobozok még bontatlanok voltak, amikor hozzánk kerültek, és mivel nagyon masszívan meg vannak építve, muszáj volt napi több órán át minimum szobahangerőn hallgatni őket, hogy az igazi énjét megismerjük. Először csalódtuk kicsit, hiszen a magasak uralták a terepet, a mélyek is lassan jöttek meg, az egészet összekovácsoló közepek pedig elég nehezen adták meg magukat. Aztán elkövetkezett a várva várt nap, és ugyanabba a stádiumba kerültünk, mint a nagytestvérénél: egymás után váltogattuk a lemezeket, mindegyik szinte itatta magát, minél többet akartunk az Advance-ból hallani, amíg átmenetileg a miénknek tudhatjuk. Először a Dire Straits remekét, a Private Investigationst hallgattuk meg, amely azon kívül, hogy zseniális szerzemény, teszteléshez is remek. A leheletfinoman hangszerelt dal ezúttal hozzá méltó környezetbe került a hangsugárzó által. Minden teljesen elkülönült, az apró zörejek és lépések is definiáltak voltak, a váratlan díszítésekbe és hangulatelemekbe pedig hirtelen mi is beleremegtünk. A drámaiság tapintható volt, ahogyan a zeneiség is, eddig vitathatatlan a doboz érdeme. Ezek után Michael Jacksonra emlékeztünk a Why You Wanna Trip On Me-vel, ami ugyan nem tartozik a klasszikusai közé, de végtelen profizmussal van keverve, és ez elmondható a hangszerelésére is. A közepek jelesre vizsgáztak, de a többi tartományra sem lehetett panaszunk. Az EL210 egyik fő erőssége az, hogy mindent megmutat az aktuális zenéből, de nem kell tartanunk a stúdiós, idegesítően precíz jellegtől, hiszen a zeneiség mindvégig jelen van. Ennél a dalnál azt is megmutatta, hogy a ritmusérzéke a helyén van, házibulikban is büszkén villoghatunk majd vele. A fő attrakció mégsem ez volt, hanem a zene enyhén szomorkás jellegének teljes visszaadása, az egységes előadás megőrzése, és a ritmus rendkívül gyors és pontos tálalása.
Jazz volt a következő kísérleti alany, és érezni lehetett, hogy a doboz végleg kiteljesedik. Rájöttünk arra, hogy tartalmasan, dúsabban hangszerelt zenéken elsöprő az, amit csinál, de a teljes meggyőzést ezen a műfajon értük el vele. Nagyon halkan indít, kóstolgatja a húrok rezdüléseit, majd a ritmusszekció bekapcsolódásával teljesen levesz a lábunkról. A nagybőgő domináns, de selymes és sosem tolakodó, a zongora pedig analógosabb, naturálisabb már nem is lehetne. Ez nem egy parányi jazzklub, hanem a Montreali fesztivál, viszont párosítva a kisebb helységek közvetlenségével. 2002-es Újévi bécsi koncerttel folytattuk SACD-n, és beláttuk, ez a valódi "no comment" kategória. A felvétel minőségi szintje a legjobbak között van, de önmagában ez sajnos nem ér sokat. Az Advance mindent kitálalt: lehetett hallani a köhintéseket, a kották lapozását, a halk sóhajokat, a színpadkép és mélység határai kitolódtak, a tér megdöbbentően nagy volt. Ezek azonban csak a részletek, ez még kevés ahhoz, hogy valóban fejet hajtsunk a 210 előtt. A zenészek helyet foglaltak, a hangverseny elkezdődött, mi pedig elhallgattunk. Persze nem csupán a tisztelet megadása miatt, hanem azért, mert egy valódi koncertterem jött létre a szobában, annak minden valójával. A muzsika szárnyalt, a zene valósággal itatta magát, hibát akkor sem találtunk, amikor a tételeket elfelejtve csak a hangsugárzó előadására koncentráltunk. Nem voltak fülsértő magasak, mint azt sok esetben tapasztaltunk, és az üstdobnál sem ugrottunk ki az ablakon a túlzott kivezérlésnél. Csak a zene volt, és annál nem kell több.
Összegzés
Az Advance Acoustic kisebb álló doboza az Elysee sorozatból egy olyan konstrukció, amely precizitásával, természetességével és zeneiségével fogja meg a hallgatókat. Impedanciája révén izmos és gyors erősítőt ajánlunk hozzá, jelforrásként pedig egy csöves elektronika mindenképp ajánlott. Közepes vagy nagy szobákba való, hiszen igényli a teret, és azt is meghálálja, ha jó minőségű felvételekkel látjuk el, ott azonban a stílus nem számít. Leendő tulajdonosának már van is egy irigye.