Ultrasone Edition eleven fejhallgató teszt

Amikor meg eleven-edik a zene

2018. október 12., péntek, 20:30

Ultrasone audio hifi fejhallgató high end hifi fejhallgató Ultrasone fejhallgató fejhallgató teszt hifi fejhallgató teszt Ultrasone fejhallgató teszt high end fejhallgató teszt

A high end világában halmazba foglalhatók a tudásuk miatt magasan árazott termékek, és egy másik, sokszor teljesen különálló burokba kerülnek a különc, hétköznapiságot erősen kerülni próbáló egzotikumok. Az Ultrasone Edition eleven olyan termék, amely e két halmaz határait képes összemosni.

Bevezető gondolatok

Ahol a kommersz kategória véget ér, ott teljesedik ki az Ultrasone. Ha a gyártó kemény magját képező legdrágább fejhallgatóit nézzük, akkor szinte kipróbálás nélkül is érzékelhetjük, hogy a cég egyszerre törekszik a dizájn művészi szintre emelésére és az audiofil élmény megteremtésére. Az Edition eleven valahol félúton helyezkedik el a cég csúcsragadozói és megfizethetőbb igáslovai között. Ez számokban kifejezve kb. 300 000 Ft-ot jelent.

Cserébe kapunk egyfajta exkluzivitást. Például a termék teljes egészében Németországban készül. Mi több, mindössze 1111 darabot gyártanak belőle, félig erre utal neve is. A gyártó célja az volt, hogy valami igazán különlegest tegyen a nem hétköznapi eszközökre kiéhezett audiofilek tányérjára. A technológiának ezúttal egy kézzel összeszerelt, fül köré fekvő, nyitott rendszerű ház nyújt otthont.

A fülesben 40 mm-es hangszóró szólaltatja meg a frekvenciákat, melynek ún. TruText bio-cellulóz rostokból készített membránját neodímium-vas-bór mágnes mozgatja. A 6 Hz-től 42 Hz-ig terjedő frekvencia-átvitel messze meghaladja az emberi hallás küszöbét. De hát nem vagyunk denevérek, akkor miért kell ilyen kiterjedt teljesítményt nyújtania? A gyártó szerint így lehetséges minden apró rezdülést valósághűen visszaadni. Mindehhez 94 dB hangnyomásszint társul.

További említendő sajátosság az S-Logic Plus térhatásnövelő technológia, melyet korábbi Performance 880 cikkünkben is említettünk. A gyártó rendszerint kihangsúlyozza, hogy ezzel az eljárással képesek várakozáson felüli színpad ábrázolásra és tér-érzet teremtésre. Persze a tisztaság és a felbontás más tényezőktől is függ, mindenesetre az Ultrasone dokumentációja alapján már sejthettük, hogy mérnökeik nem spóroltak munkaóráikkal.

Küllem

Vizualitás szempontjából meglehetősen szembetűnő és pozitív hatást vált ki a hangszórókamra külső oldala, amely alumíniumból és valódi diófából készült. A párnákat puha, mikroszálas kárpit fedi. A fejpánt huzata Alcantara szövetből készült. A füleshez képest feltűnően csillogó, extra minőségű kábel négyeres, moduláris, azonban a fejhallgatóba illeszkedő része egyedi csatlakozóval szerelt. Utóbbit csak azért említjük meg, mert a 3 méteres hosszúság egyeseknek talán felesleges lehet (persze ha vezetékről értekezünk, akkor inkább több legyen, mint kevesebb). Talán említenünk se kell, hogy a csomagolás védőtokot is tartalmaz.

Az összkép tehát valódi prémium kategóriát sugall. Ugyan a hangminőségről még egy szót sem ejtettünk, de az eleganciáért is több mint kétszeres felárat kell fizetnünk pl. az Ultrasone Performance 880-hoz képest. Cserébe viszont ne feledjük, hogy nemcsak az anyaghasználat és a dizájn jobb, hanem a komfort is.

Használat közben

Az Edition eleven hangszer jellegű összeszereltsége szinte makulátlan kényelemmel párosul. Ha beállítottuk a megfelelő méretet és felvettük a fejhallgatót, akkor hosszan tartó, pihentető kényelemben részesültünk. Mivel a párnák fülünk köré feküdtek és a kárpitozás sem gagyi anyagokból készült, nem éreztük azt, hogy fűtene, vagy bárhol zavaróan nyomna.

Az Ultrasone Edition eleven bejáratására a forgalmazó utasításának megfelelően, több napot szenteltünk. Először 72 óráig folyamatos lejátszásra állítva hagytuk, hogy az IsoTek bejárató lemez megtegye hatását. Ezt követően még 1-2 napig folyamatos hangszeres zenét is küldtünk rá magas jelszinttel, biztos, ami biztos alapon.

Forráseszköznek/elektronikának először Lars & Ivan THA-21 DA konverterrel egybeépített csöves fejhallgató erősítő volt segítségünkre. Erre azonban furcsa színeződésekkel reagált a bio-cellulóz membrán, ezért feljebb léptünk egy Astell&Kern A&futura SE100-ra. Mindebből ismét bebizonyosodott, hogy egy drága fejhallgató önmagában nem viszi el a balhét, minél jobb elektronika is kell ahhoz, hogy torzítás nélküli, tiszta zenét kapjunk. Fontos, hogy előbbit komolyan vegyék a potenciális érdeklődők, különben nagyon megtévesztő mellékhatásokat (pl. zavaróan öblös ének), hiányosságokat tapasztalhatnak. Mindez valahol megnyugtató is, hiszen éppúgy, mint a hangfalaknál, csak az érzékeny, pontos rendszerek képesek rámutatni egy elektronika konkrét hibáira.

Hangminőség

Az Edition eleven karaktere összetett és két oldalról is megközelíthető. Ha a frekvencia-átvitelét bontottuk szakaszokra, akkor feltűnt a hangyányit kibélelt, feszesebb basszus, amely minden nagybőgő pendítéshez adott némi súlyt. A középső frekvenciákat nyugodt, lebegő természetesség jellemezte. A magas frekvenciákon néha felfigyeltünk egy egészen leheletnyi mértékű, de hallható fényességre. Utóbbi csak az első percekben volt kifejezetten zavaró. Félórás folyamatos használat után elkönyveltük elfogadható tényezőként. Mintha a fejhallgató szándékosan hagyott volna ott pár morzsa színeződést a magashangokban, szinte büszkén kijelentve: tetszik hallani, ez az, amiben sokkal kevesebbet hagyok a zenében, mint olcsóbb társaim!

A másik oldalról történő megközelítés az összkép figyelembevétele volt. Ha nem elemezgettük a hangokat külön-külön, csak a zenére, a mozgásokra és a térre figyeltünk. A profin kevert, több hangszert, markáns énekhangot (pl. Cassandra Wilson - Red Guitar) tartalmazó számoknál kicsit hátra tolva és színezve jelent meg a hölgy. Másik, simulékonyabb, andalítóbb stílusra (pl. Sting - The Last Ship) váltva viszont kerek egészként jelent meg maga a zene.

Az Edition eleven olyan darabokkal villantotta meg tudását, amelyek nagy, tágas helyszíneken játszódtak. Ilyen volt Olivier Latry orgonazenéje is, amelyet a Notre-Dame falai közt adott elő. Tág, áramló teret kaptunk. A hangszer mély sípjainak megszólalásakor tényleg olyan zengéseket tapasztaltunk, mintha egy igazi épületben álltunk volna. A magas sípok picit gyengédebbek voltak a vártnál (ezt lehet, hogy csak azért gondoltuk, mert 3 hete egy egész estés Müpa koncerten újra kalibráltuk dobhártyáinkat). Mégis elvesztette jelentőségét az Ultrasone karaktere és egy összefüggő, óvatosan rétegelt térben jelent meg fejünk közepére igazítva a templom belseje. A színpadon belüli rétegek egymástól való elkülönítése volt a füles másik fő erőssége. Ha egy számban 4-5 zenész és ének is közreműködött, akkor ezeket teljes határozottsággal, de mégsem feltűnő módon volt képes önálló síkokra helyezni.

A minőségi zenehallgatás ott kezdődik, hogy a hallgató figyelmét megragadja a zene. Akárcsak a moziteremben ülve átadjuk magunkat a vásznon történő cselekménynek, a muzsika fogyasztásakor is az lenne elméleti célunk, hogy kikapcsolódjunk. Ehhez azonban élőnek, létezőnek kell, hogy tűnjön a lejátszott szám. Sara K. - Stars c. sokak által ismert, kiemelkedő minőségű dala teljes jelenlét-érzetet volt képes teremteni. Tényleg úgy éreztük, hogy fejünkben egy stúdiószoba épül fel.

A kifejezetten száraz, rekedtes énekhangokat hajlamos volt feleslegesen élénkíteni a fejhallgató, de ezt a fajta buzgóságot vissza lehetett fogni a jelszint (azaz hangerő) csökkentésével. Ha valaki csak moderáltan közepes hangerővel szokott zenét hallgatni, az általunk emlegetett színezettségeket alig (vagy egyáltalán nem) fogja csak érzékelni.

Alapos bejáratás után kezdtük megérteni, hogy az Edition eleven fő vonzereje abban az erőlködéstől mentes, könnyed közlésmódban rejlik, amivel képes hitelesen megteremteni szinte bármilyen zene atmoszféráját, hangulatát, kulcselemeit. Az éneket dinamikai értelemben lazán és könnyedén hagyta, nem éreztük azt, hogy bármit ránk akarna erőltetni, ugyanakkor távolságtartónak sem tűnt. Azáltal, hogy a hangok ennyire maguktól értetődően, finom dinamikai árnyalásokkal áramlottak, agyunk számára is pihentetőbb volt a zene befogadása. Másfelől a füles feleslegesen nem vadult úgy, mint kommerszebb társai. A Massive Attack - Angel hallgatásakor pl. óvatos, fegyelmezett dinamikai árnyalást nyújtott, de nem hozta azt a sziklaszilárd, tolongó, agresszív lökéssorozatot, mint a lazább, nehezebb stílusú fejhallgatók. Basszusa nem ész nélkül brummogó, mintha ezzel is azt akarná jelezni, hogy "ő nem olyan".

Végszó

Ismerkedést, megfelelő elektronikát/lejátszót igénylő fejhallgató az Ultrasone Edition Eleven. Legfőbb erénye az a könnyedség, amivel az énekhangokat és temérdek hangszert rétegelten, levegősen, egymástól szépen elkülöníthetően megjeleníti. Nincsen tökéletes fejhallgató, mi több, bizonyos (még ha csak hangyányit is, de néha) oda nem illő motívumokat most is nyakon csíphettünk. Utóbbiak ellenére is figyelemre méltó előadásmódot kaptunk. Ha nem a frekvenciákat boncolgattuk, hanem a térre és a színpadon lévő történésekre összpontosítottunk, akkor a csekély technikai pontatlanság ellenére is úgy érzékelhettük, mintha igazi zenét, valós időben áramló hangot kaptunk volna. Ezt a fajta élményt kutatják sokan, az ínyenc zenekedvelő nem bánja, ha ezért fizetnie kell.

1 2

Következő oldal >