Skullcandy fülhallgatók tesztje

Fülünkbe dugtuk a cukorkát!

2011. július 22., péntek, 08:15

Skullcandy fülhallgató fejhallgató Ink'D Smokin Buds Asym Titan audio Skullcandy fülhallgató fülhallgató teszt

A Skullcandy maga a megtestesült stílus és design. Nem a hideg, letisztul design, ami egy lakáskultúra kiállításon fogad, hanem az eleven lüktető fajta, aminek gyökerei ott vannak minden valamirevaló megfestett városi tűzfalon. Színes és formás, vagány és kedves. Ám a külcsíny nem minden. A kínálatból hat fülbe dugható modellt vettünk fül- és szemügyre, az alapmodelltől az elit típusig szemezgetve.

Ink'd

Az Ink'D a legegyszerűbb modell a Skullcandy fülhallgatói között. Már amennyiben az egyszerű egyáltalán alkalmazható a márka termékre, hiszen már ennél a típusnál is tucatnyi szín és minta közül választhatunk.

A kicsi design fülest viszonylag egyszerű, de a természetesen színes, drót köti az apró jack dugóhoz. Az összeszerelés minősége maximálisan megfelelő. A kivitel egyedüli bűne, hogy a jobb és bal oldalt megkülönböztető L és R betűk alig több mint 1 milliméteresek, ráadásul a matt fekete törésgátlóba vannak bemarva, ami csak bőséges fény mellett teszi őket láthatóvá. Mivel a drótozás szimmetrikus, így erre sem hagyatkozhatunk segítség gyanánt.

Alapmodell, ám nem alap hangzás, amit kapunk.

Az Ink'd nagyon tud pörögni és tombolni. A mélyek valósággal tolják az ember füleit, miközben a középtartomány egy pillanatra sem nyugszik. A Prodigy - Voodoo People Pendulum-féle feldolgozása jó bizonyította már a teszt elején, hogy a legkisebb modell is szerethető, sőt rajongható. A műfaji határokat nem feszegetve, még számos élményt adott a kis füles az elektronikusként kategorizált zenékkel. Tovább lépve, Lyrics Born zenéi és persze szövege, sem okozott csalódást. Ezt az akadályt is remekül vette a kis füles. Külön elismerés illeti, amiért Lyrics Born dalszövegei is jól érthetőek. A sokszor az amúgy is nehezen érthető szövegre nehezedő zene között is kivehetőek voltak a szavak.

Régebbi keverésű felvételeknél, mint a U2 korai lemezei, kis távolságtartást érezni. A Where the streets have no name fojtott és káoszba vesző, épp csak Bono hangja menti a helyzetet.

Az Aerosmith hasonló korú anyagai mégis szerethetően bújnak elő a kis 9 mm-es membránból. A sokszor kemény, csapkodó vagy már szinte sikoltó hangzás fájdalom nélkül feszül a dobhártyának.

Az Ink'd egy kellemes meglepetés. Épp csak egy icipici közvetlenség hiányzik belőle, legalábbis ahhoz, hogy az egy kategóriával drágább konkurenseket is elkezdje megszorongatni hangjával. Tény, hogy ez a kis szerkezet is, mint a bedugós fülesek többsége, napjaink zenei ízléséhez lett igazítva. Mindez azonban jó érzékkel történt.

Smokin' Buds

Zseniális design, modern és stílusos.

Első pillantásra egy picit olyan mint egy miniatűr hajszárító. Valójában azonban átgondolt és okos formaterv a szerkezet alapja. A lágy, gumiszerű műanyagok és szilárdabb szerkezeti elemek ötvözete a szokatlan formát és kellemes viseletet ad a kis fülesnek. Az igazi élmény azonban az, hogy a szokatlan design nem csak magát a fülbe illesztendő részt de az egész terméket átjárja. A kábel erősen lapított, ovális keresztmetszetű és két oldalán eltérő színű. A drót végén ülő dugó természetesen anyagában és színében is illeszkedik a többi alkatrészhez. Mindezek tetejébe, a Smokin' Buds kifejezetten kényelmes. Jó fogása miatt könnyű fülbe illeszteni és könnyű onnét kivenni is. A rugalmas füles használat közben is jól viselkedik, nem táncol ki az ember füléből.

A Smokin' hangzása lágy, puha és kellemes. Nem erőtlen vagy unalmas, inkább csak a hallójáratba szorított fülhallgatók legfőbb kockázatát, a bántóan és feleslegesen direkt dobhártyaverést kerüli. Ennek ellenére, a hang sokkal közvetlenebbnek hat mint például az FMJ esetében. Minden óvatossága ellenére is erőteljes és civilizált mélyet ad.

A Röyksopp és a Justice anyagaival nem volt meglepő, hogy jól szolt a kis füles. Egy kis pozitívum, hogy még az eladhatóságért tömöttebb hangzású felvételekkel is azonnal feltűnt a veszteségesen tömörített MP3 és a veszteségmentes FLAC közötti különbség.

Erikah Badu élvezetesen jött át a kis hangszórón, még Tori Amos is megfelelt az elvárásoknak.

A U2 korai felvételeihez érve, Edge játéka majdnem élő, majdnem szenzációs, de sajnos csak majdnem. A frissebb U2 anyagokkal ugyanakkor már flottul vette a próbát a kis szerkezet.

Összességében, a 9 mm-es meghajtótól nem szabad csodát várni energia terén, a Smokin' Buds azonban becsülettel helyt állt. Kiegyensúlyozott, zavaró sajátosságoktól mentes kis fülhallgató. Feltételek nélkül ajánlható bárkinek, aki napjaink könnyűzenei terméséből szeret válogatni, ám nem való azoknak, akik audiofilkedni vagy nosztalgiázni szeretnének.

Asym

Az ergonómiára hangolt design az apró termethez mérve komplex formát és az átlagosnál nagyobb külső felületet szült. Nem biztos, hogy első pillantásra megérti az ember, hogyan is kell felvenni, de kb 5-6 másodperc után világossá és egyértelművé válik a dolog. Viselve pedig már azt is érti az ember, hogy mivégre ez a rafinált forma. Tényleg kényelmes viselet az Asym. A finoman kidolgozott és jó minőségű anyagokból épített füles kábele puha, ám csavarodásra és összegubancolódásra hajlamos.

A hangzás divatos, és egy picivel több is.

A kisebb modelleknél bevált lemezek mellett, a nagyobb, 13 mm-es membrán erejét próbálgatva megjelent néhány, a mélyeket divatosan pumpáló anyag is a tesztben. Uffie kisasszony Pop the Glock című szórakoztató hárompercese is így került a listára. Rendezett és túlzásoktól mentes basszus dicséri a jól tervezett szerkezetet. Hasonlóan hatásvadász, vagyis effekt központú track-eket hallgatva is úgy tűnik, hogy a mélytartomány lehetne kicsit agresszívebb és tolakodóbb is. Bár ez egy audiofil rendszerben egyértelmű bűn volna, egy fiataloknak szánt modellnél alighanem elismerést nyerne.

Tori Amos hangja talán nem a leggyakoribb vendége egy divatos utcai fülesnek, egy próbát mégis tettem vele. A mélyek egy csipetnyit tört hatásúak voltak még az énekhang egy picit tompa. Ez a próba nem hozta meg a várt áttörést. Erykah Badu hangja azonban nagyon is megtalálta helyét a kis fülesben. A hang imádni való, szinte minden tökéletesen a helyén van. A "szinte" az ismét picit háttérbe, a mikrofontól fél lépésnyi távolságba sodródó ének miatt áll itt. Ez az ének azonban még így is hangsúlyos és szerethető maradt. Fever Ray és a Röyksopp csak erősítette a pozitív élményeket. A klasszikusabb tesztekben használt felvételeket kerülve, nem is volt több, a Tori Amos hallgatásához hasonló, kevéssé pozitív élményben részem.

Összességében a kipróbált fülesek közül ez lett a kedvenc. Klasszikus értelemben vett kiegyensúlyozottság és a csapat talán legközvetlenebb hangzása az övé. Aki emberi hangot, éneket akar leginkább a fülébe csempészni, az alighanem ezzel a modellel kerül legközelebb céljához.

Full Metal Jacket (FMJ)

A szerkezet egyszerűen imádni való. Azt nem mondom, hogy minden füles ilyen kellene legyen, de minden második igen. Annyira masszív és kidolgozott, hogy pusztán lógatni is jól esik. A zsinóron egymás mellett függő, egymásnak koccanó kis hangkeltő fémhengerek szebben fityegnek mint bármely giccses, rozsdamentes kulcstartódísz. A dróton felbukkanó mikrofon is hasonlóan masszív és igényes ahogyan a kábel elágazását védő kis hengerecske és a 3,5-es dugó is. A kemény fémtömböcskék között húzódó kábel mindeközben igen lágy, és kellemes tapintású. Ha az Apple tovább szeretne lépni a tökéletesen jellegtelen fehér fülhallgatókon, alighanem hasonlóval próbálkozna.

A teszt elején egy kis jó hangulatot keltő, ma már klasszikusnak tekinthető darab indult. A U2 Where the streets have no name című dala pezsdítően szól. Edge játéka könnyen értelmezhető, mégis maga a sziporkázó zsenialitás, bár a magasak éle kis csillogással kísérve, merev pengeként csapkod a füleim között. Mintha egy szapora kezű japán szakács aprítana.

A Prodigy Narayan című felvétele az album többi track-jét alulmúlóan szól. Valahogy nem megy a dolog, valahogy kicsit savanyú és kicsit más, mint amit megszoktunk. Pedig a többi, ismertebb szám épp úgy szólt, ahogyan azt az ember elvárja. A kicsit egyszerűbb felvételek felé fordulva a Placebo Battle for the sun című lemeze kitölti a hallójáratot, és leköti a figyelmet is. Tovább forgatva az idő kerekét, az alig pár éves lemezek közül a Röyksopp Junior című albuma könnyű, de energikus és kellőképpen darálós is volt, annak megfelelően, hogy egy-egy track épp mit követelt. Ezen a ponton, a daráló jellegre külön hangsúlyt tennék, mivel ez más, ezzel a hatással dogozó felvételeken is megmutatkozott. Az FMJ ugyanis középtartományban is energikus. Otrombaság nélkül tud agresszívvé válni.

Más jellegű felvételekkel, mint az ismét tesztbe dobott Tori Amos, vagy az inkább audiofil tesztekbe illő Antonio Forcione és Sabina Sciubba finomabb munkái, a zene egyszerűen érdektelennek hat. Ezen a ponton az amúgy igen jól teljesítő fülhallgató átlagossá válik.

Bár összességében tisztább a középtartomány, kicsit több feszültséget vártam volna. A doboknál tényleg belövi a hangot a koponyába. Nem tolakszik, de ha kell közvetlen mint egy puska csattanása. Ennek ellenére, ez is napjaink zenei ízléséhez lett igazítva. Meghálálja ha nem csak veszteséges tömörítéssel traktáljuk, ha nem csak lebutított MP3-at adunk alá, és határozottan megérdemli a jó minőségű elektronikát.

50/50

Ez a füles egy kicsit testesebbnek tűnik a többinél. A kipróbált fehér változat nagyon jól mutat egy fehér iPhone köré tekerve, bár mint a többi Skullcandy esetében, itt is kapunk a füleshez egy apró tokot. A kábel egyszerű, lágy és gumiszerű. A jobboldali fülhallgató közelében, nagyjából az állunk magasságában lóg a hangerőszabályzó, vezérlő és mikrofon. Az apró kis kezelőszerv az újabb iPhone, iPod, iPad termékekkel, valamint a MacBook Pro szériával kompatibilis. A 11 mm-es hangszóró 16 ohmos és legfeljebb 100 mW meghajtást tűr. Mivel fülbe dugós modellről van szó, itt is három különböző méretű szilikon dugó jár a szerkezethez.

Az első meghallgatás a Samsung T10-es lejátszójával történt, aminek jellegzetessége az erős és hangsúlyos basszus. A 50/50 elbírta a T10 agresszív viselkedését, de egyértelmű volt, hogy ez a párosítás nem lesz nyerő. A következő teszteszköz egy Creative lejátszó lett, ami sokkal kiegyensúlyozottabban szólt. A mélyekre továbbra sem lehet panaszunk, de azok már sokkal kulturáltabbak, miközben a középtartomány is végre helyére került.

A Prodigy Voodoo People nagyszerűen lüktet, de komolyan fojtott. Gorge Michael - Freedom című dala élvezetes, de a fojtottság, tompaság továbbra is jelen van. A Die Antwoord már sokkal közelebb esik a kis füles karakteréhez. Kemény és már a magasok visszafogottsága sem zavaró igazán. Visszatérve a Samsunghoz, a kis 50/50 egyértelműen jobban érzi magát, épp csak a mélyeket kell egy kicsit visszafogni, még mielőtt maradandó dobhártya károsodást okoznak.

Titan

A Titan az FMJ-hez hasonló designt kapott, ám némileg egyszerűbb kidolgozásban, meg persze kevésbé pazar anyaghasználattal. A kábel bár design és anyag szintjén korrekt darab, a Skullcandy kínálatában az egyszerűbbek közé tartozik. Nincsen rajta iPod vezérlés és hangerőszabályzás sem. Ahogyan az 50/50 esetében is, itt is elég merev a kábel ahhoz, hogy ne kössön csomót magára minden egyes zsebrevágás alkalmával, de elég lágy is ahhoz, hogy ne rángassa ki az ember füléből magát. Sajnos egy másik Skullcandy-s jellegzetességet is maáénak monhat a Titan, ez pedig a jobb és baloldal megkülönböztethetetlensége. A két oldal között mindössze a csillogó felületen ülő, alig 2 mm magasságú, gravírozásnak tűnő L és R tesz különbséget. Ezeket nagyon nehéz elolvasni is, nem hogy megtalálni.

A hangja az 50/50-hez hasonlatos. Annál kicsit tömöttebb, kevésbé részletező. Persze nagyzenekari művekkel, klasszikus vagy jazz zenével aligha kell megbirkózzon egy ilyen fiatalos designfüles. Mégis azt gondolom, hogy a csak kevéssel drágább 50/50 sokkal inkább jó vétel, hiszen a tömöttség még egy Michael Franti dalban is sokat számít, sőt még a Prodigy sem menekül meg, a dinamika nem ment meg mindent.

A kipróbált fülesek mindegyikére igaz, hogy olcsó telefonba, vagy MP3 lejátszóba dugva fele annyira sem tudnak élvezetessé válni, mint egy minőségi lejátszóval vagy iPhone-al!

A kipróbált fülesek mind megfeleltek, sőt több ponton felül is múlták az elvárásokat. A mindennapi életben, az utca zajában, vagy akár a metróban is élvezettel hallgatható kis fülesek ezek, s nem valamiféle végtelenül exkluzív audiofil csodák. Vagyis a velük szemben támasztott elvárások sem azok amiket egy drága és nagyméretű fejhallgatóval szemben fogalmaznánk meg. Mégis, a kis apróságok az élvezetes és életteli hangzás mellett több esetben is bizonyították, hogy a divatosnál többet is tudnak, több modellnél is határozottan érezni a különbséget a szimpla mp3 és a veszteségmentes flac felvételek között.

A tesztelt darabok közül az 50/50 volt talán az egyik legkellemesebb. Bár az FMJ több téren is felülmúlta, mégis az 50/50 volt leginkább az ahol sikerült elfeledkezni a részletekre való odafigyelésről, ahol a teszt egy-kettőre zenehallgatássá vált. A teszt másik bajnoka az Ink'd ami ár/érték arányban magasodik ki. A kipróbált modellek között olyan nem is akadt ami csalódást okozott volna, ezért aztán bármelyiküket bátran merem ajánlani.