Sennheiser CX 890i fülhallgató teszt
Univerzális apróság
2013. április 3., szerda, 09:10
Sennheiser CX 890 CX890i Sennheiser fülhallgató fülhallgató teszt fülhallgató headset
A divatos fülhallgatók sokaságában lassacskán az lesz üdítő színfolt, ha egy típus nem pompázik a szivárvány minden színében. Ilyen a Sennheiser felső-középkategóriás fülese, a CX 890i is, ami a tarka külső helyett inkább univerzális, mindenféle zenei műfajhoz illő hangzással igyekszik minket meglepni.
A Sennheisert nem kell bemutatni. Sok fejhallgatójuk vált az évtizedek során viszonyítási ponttá más gyártók számára és etalonná a zenerajongóknak. Mi is teszteltünk már jónéhányat a német cég termékei közül, és nem titok, hogy személyes kedvenceink és mindennapokon használt fej- és fülhallgatóink között is felbukkannak a Sennheiser termékei. Most azonban egy olyan modellt fogtunk próbára, ami ott kell helytálljon, ahol manapság mintha a divat lenne a legfőbb úr. A CX 890i egy kimondottan okostelefonokhoz tervezett fülhallgató, az iPhone és iPod készülékekhez illő gombokkal és persze minőséggel.
A CX 890i hallójáratba illeszkedő kivitelű, fekete és fehér színben kapható, mikrofonnal, hangerő és funkció gombokkal is ellátott típus. Az ezüstszínű részletek mindkét változatnak meghatározó elemei, így a fehérre nem szabad olyan steril hatásúként gondolni, mint amit az Apple divatba hozott, és a fekete sem olyan műanyag jellegű mint egy olcsó modell. A 890i már külsőleg is megmutatja, hogy magasabb kategóriához tartozik, igényesebb és kidolgozottabb, mint a legtöbb, amivel a boltokban és az utcán találkozhatunk. Ugyanakkor a dizájn magán visel egyfajta visszafogottságot, amit talán csak akkor veszünk észre, ha megnézzük a gyártó többi, hasonló kategóriájú modelljét.
Szubjektíven, a 890i visszafogottsága jobban tetszik, mint például a 880-as vagy 980-as kissé összetettebb formája.
A kábel szimmetrikus kivitelű, a gombok pedig egy vaskos, fémből készült távvezérlőre kerültek. Ennek a formája nem követi a fülhallgatóét, nem olyan gömbölyded, inkább szögletes, visszafogott ívekkel. A gombok lenyomása határozottan érezhető, így a mechanikai kivitelre nem panaszkodhatunk. A súlyára viszont igen, az egy kicsivel kevesebb is lehetne. Bár használat közben nem volt igazán zavaró, mégis szokatlan. A kábel végén az apró ?L? alakú csatlakozó is a formatervezettség nyomait mutatja. Elvékonyodó alakja alighanem azért lett ilyen, hogy kevésbé akadjon bele a ruházatba. A dizájn igényes, bár nem mutat túl nagy egységességet.
Az első meghallgatás mindjárt az AV-Online szerkesztőségében történt, ahol a jó hang mellett azonnal kiderül, hogy a kis füles passzív zajszigetelése is nagyon jó. Kollégák hiába is szólongattak és kiabáltak, abból semmi nem hallatszott be. Ez a tulajdonság később a metrón ülve jól jött, mert nem kellett felhangosítani a fülest ahhoz, hogy a zenét élvezni lehessen.
A kifejezetten tesztcélú használat előtt, szántunk időt a kis fülhallgató bejáratására. Vagyis bőségesen jutott alkalom hallgatni a kis Sennheisert különböző közlekedési helyzetekben, irodai asztalnál ülve, de még ágyban fekve is, egy tableten filmet nézve. Bár ezek nem tartoztak kifejezetten a teszthez, az nagyon is egyértelmű volt, hogy a CX 890i-ben nehéz lesz hibát találni.
Szigorúan tesztre fogva
A zene már az első pillanatban is nyitottabb és természetesebb volt, mint amit az olcsóbb fülhallgatók szoktak nyújtani. Ezzel pedig a kis Sennheiser azonnal el is kezdte az érvelést az ára mellett. A megszokott tesztanyagot böngészve Madonna ? Bad Girl című dala összetettebb mélyekkel és meglepően kiköszönő szintetizátorral fogadott. A Bedtime Story közben a mélyek továbbra is szilárdak voltak, de még mindig nem tolakodtak, nagyon jól kiegészítették a zene egészét. A könnyűzenei próbák egy még régebbi darabbal folytatódtak, amikor a lejátszási lista a Flashdance-ből ismert Maniac-hez ért. Mondhatnánk azt, hogy kimondottan hölgy olvasóink kedvéért tettük be ezt a felvételt, de az igazság az, hogy egy kicsit ködös, hogy miként is történt ez. Mindenesetre a felvétel remekül szólt. A nyolcvanas évek könnyűzenéjének is megvan a maga varázsa. Remek hangzás abból az időből, amikor még nem volt divat a dinamika rommá zsugorítása. Tényleg érdemes a kis Sennheisert ilyesmire is bevetni.
Majd jött Vangelis 1492 lemezéről a Moxica and the Horse, ami egészen megdöbbentően szólt. Már majdnem azt a hangzást hozta, amit egy jó házimozi hangrendszertől kapunk. A mélyek szilárdak, a közép tiszta és karakteres. Jókora váltással tovább ugrottunk a Röyksopp Junior című lemezére. A torzításokkal és elnyomott énekhanggal épített zene energikusan érkezett, pezsdítő hatású volt. Műfajban maradva a Daft Punk - Tron filmzenéje is nagyon közel juttat ahhoz az élményhez, amit egy házimozitól várunk.
Kicsit klasszikusabb értékek felé fordulva, jött kedvenc Vivaldi lemezünk a Venice Baroque Orchestra felvétele, ami már rongyosra lenne hallgatva, ha nem veszteségmentes digitális formában hordoznánk. Ezúttal egy kicsivel testesebbnek tűnt a CX 890i játéka és a várt részletekből is elmaradt egy kevés. Hiába a kommersz modelleket lepipáló minőség, egy hallójáratba illeszkedő modell még harmincezer forintot meghaladó áron sem tud versenyre kelni a sok-százezres hangfalakkal és erősítőkkel, főleg ha a forrásunk mindösszesen egy iPhone, vagy egy Sony Xperia tablet. Ezek legyenek bármennyire is jók, nem igazi audiofil eszközök. A hegedűk szapora játéka, a nagy vonósok gyors húzásai nem pezsdítik fel úgy az ember lelkét, mint egy igaz hifirendszeren megszólaltatva. Vagy mégis? Nos, egy kis trükközéssel, mint például a Poweramp nevű alkalmazás beállításait piszkálgatva, a hangszínszabályozásba bele is nyúlhatunk. Az érdekes dolog, hogy a Tone aktiválásával már a virtuális mély és magas gombokat középállásban tartva is sokkal jobb hangzást kapunk. A magasakat ízlés szerint lehet emelni, a mélyeket pedig esetleg egy picit visszafogni. A zene mindenesetre tetszetősebb lesz, hiába vannak ellenérzéseink az efféle beavatkozásokkal szemben. Egy telefon vagy egy táblagép azért mégis csak informatikai eszköz és nem hifi.
Tovább hallgatódzva, jött néhány Pink Floyd felvétel. A Marooned alatt egyértelműen szükség lett a grafikus hangszínszabályzóra, hogy megjöjjön a magastartomány. Ez azonban nem maradt így, dalról dalra változott.
A műfajok között váltogatva, végül az egyik legélvezetesebb társnak egy Sony telefon bizonyult, kismértékű magas-kiemeléssel és egészen minimális mélyelnyomással. Ez volt az az összeállítás, amivel a teszt végül tartós zenehallgatássá vált és lezárult.
Sikerült meghallgatni régi orosz metrókocsin zötykölődve, a körúton gyalogolva, aluljárókban és fogalmas csomópontokban is. A Sennheiser CX 890i mindenhol remekül szerepelt. A vele töltött idő végre zenehallgatásról szólhatott, útközben, vagy akár a a munkahelyen, irodában is. Ha nem fordult volna meg korábban a szerkesztőségben az IE 800, akkor most úgy tűnne, hogy ez a fülhallgató került eddig a legközelebb a tökéleteshez. A nagyobb testvért ismerve azonban csak az ?ideális társ? jelző ragasztható rá. A tökéletességért, vagyis legalább annak illúziójáért, a CX 890i árának sokszorosát kell kifizessük.
A CX 890i hangjáról
A más fülhallgatóknál szinte kötelező, mélyhang-elfojtásra nem volt szükség. A Sennheiser nem akarja szétverni a dobhártyánkat. Nem arról van szó, hogy a mély kevés volna, csupán arról, hogy az nincsen eltúlozva. Ez több zeneélvezetet jelent és remélhetőleg kevesebb fiatalkori halláskárosodást is. A hang egésze is nélkülözi a tolakodó jelleget, cserébe szerethető jelenléttel és magashangokkal is szolgál a kis füles. Talán lehetne akár ennél is nyitottabb, bár az ár és a kis méret ebben nyilván korlátoz. Összességében a CX 890i nem tökéletes, de nagyon jó. Olyan módon jó, hogy azt egész nap lehet hallgatni, akár egy telefonról is!