Monster iSport Achieve és iSport Compete sportülhallgatók tesztje

Szörnyen sportosak

2017. december 22., péntek, 09:00

Monster iSport audio sport fülhallgató sportfülhallgató sport fülhallgató Monster fülhallgató Monster sportfülhallgató fülhallgató teszt sportfülhallgató teszt sport fülhallgató teszt Monster fülhallgató teszt Monster sportfülhallgató teszt

Ugyan a gyártók mostanra szinte teljesen behódoltak a Bluetooth alapú eszközöknek, továbbra is logikus érvek (többek között a kedvezőbb ár) szólnak a kábeles megoldások mellett. A Monster kifejezetten intenzív testmozgást végzőknek kifejlesztett iSport Achieve és Compete füleseinek egyik fő előnye, hogy használójuk nem az áruk miatt fog izzadni.

Vissza az alapokhoz

Korábbi tesztünkben két vezeték nélküli Monster sportfülhallgatót vizsgáltunk meg, melyekhez képest a klasszikus módon, kábellel működő iSport Achieve és iSport Compete modellek számottevően, csaknem kétszer olcsóbbak. Így előbbi kb. 12 000, utóbbi pedig kb. 20 000 Ft-ért vásárolható meg. Szándékosan nevezik ezeket sportfülhallgatóknak. Laikus olvasóinknak nem árt tudni, hogy az intenzív testmozgást végzők már kifejezetten rájuk optimalizált fülesek közül is válogathatnak és e téren igen tarka kínálatot mutat a Monster. Utóbbi hátterére most nem térünk ki bővebben, bár egy mondatot mégis érdemes rájuk szánni, hiszen elsők közt fedezték fel a hifi kábelek fontosságát és a korábban Dr. Dre-vel karöltve létrehozott, mára Apple tulajdont képező Beats is tőlük startolt.

Monster iSport Achieve sportfülhallgató

Mitől sportosak?

Az átlagos fülhallgatók intenzív testmozgáshoz (pl. futáshoz) közel sem tökéletesek. Látunk embereket a Szigeten, akik a szokásos gyárilag mellékelt fehér fülessel kocognak, tehát a standard megoldások nem teljesen alkalmatlanok testmozgásra, viszont kiforrottnak sem nevezhetők. Ha pl. átugrunk egy akadály fölött vagy az esővíztől nedves kábel megakad a ruhánkon, olyankor a fülben lévő betétek hamar kicsúszhatnak helyükről. Akik rendszeresen kondiznak vagy futnak, azok bizonyára ismerik azt az érzést, amikor a megterhelő gyakorlatok/futamok közben vissza kell tuszkolni helyére a fülhallgatót, mert az épp ki akar pottyanni. Ezek a látszólag elhanyagolható frusztrációk hosszú távon egyre bosszantóbbá válhatnak. A hétköznapi és testmozgáshoz kifejlesztett fülesek közt ez a fő különbség, ezért látható az Achieve és a Compete hangszórókamráján is egy kiálló, kifli alakú gumi idom. Utóbbi a fülgerinc alá támaszkodik, ezzel extra stabilitás valósul meg. Emellett említhetjük a lapos profilú kábelt és az izzadtságnak ellenálló kialakítást is.

Monster iSport Compete sportfülhallgató

Küllem

Az Achieve és a Compete messziről látszólag nem sokban különböznek. Mindkettő kapható zöld és kék színben (az Achieve fehérben is), kábelük azonos hosszúságú (120 cm), hangszórókamrájuk műanyag.

Monster iSport Compete sportfülhallgató

Ha közelebbről szemügyre vesszük az Achieve fülhallgatót, megfigyelhető, hogy mikrofonos headset modulja nem tartalmaz nyomógombot. Ezért ha zeneszámot akarunk váltani vagy hívást kezelünk, ahhoz csak a mobileszköz kijelzője használható. Továbbá az Achieve csak a gyárilag ráhelyezett fülhoroggal érkezik és fülbe illeszkedő gumi betétje sem annyira gömbölyű, mint a Compete esetében, inkább lövedék formájú.

Monster iSport Compete sportfülhallgató

A Compete mellé további két pár fülhorgot is csomagoltak, ezáltal kicsit komfortosabbá és stabilabbá tehető. Fotók alapján a két füles vezetéke hasonlónak tűnhet, valójában a nagyobbiké kicsit szélesebb és keményebb, ami a tartósság és a használat szempontjából is előnyösebb. A Compete mikrofonos headset modulján már található egy gomb, ami mellé még örültünk volna hangerő szabályzó kezelőszerveknek is, így cserébe iOS és Android alapú eszközökkel is kompatibilis. Talán elhanyagolható részlet, de a Compete mellé egy kis zsákocska is jár, amiben használaton kívül tárolható a fülhallgató.

Monster iSport Compete sportfülhallgató doboz

Használat közben

Leszögezhetjük, hogy a dizájnt mindkét fülesnél jól eltalálták. A nálunk vendégeskedő kék és zöld verziók megjelenése egyszerre volt sportos és dekoratív. Sokaknak talán teljesen lényegtelen információ, hogy milyen színű a fülükben lévő eszköz. Kiindulva azonban abból, hogy néha milyen gondosan összeválogatott, már-már kosztümnek minősülő ruházatban látunk szigetkört futó (és valóban fitt) nőket, ill. férfiakat, rájuk alapozva az esztétika is mérvadó.

Monster iSport Compete sportfülhallgató

Az Achieve fix méretű horgos idomát elnézve eleinte szkeptikusak voltunk, a mi fülünkbe azonban egész jól besimult és nem érződött túl nagynak ill. túl kicsinek sem. A pehelykönnyű kamra egyik velejárója, hogy hallhatóvá teszi a szabadon lógó kábel hangját, amikor a mellkashoz verődik. Ez a zörgés, futás közben sokakat zavarhat. Kiküszöbölhető a vezeték ruha alá történő fűzésével, de a lépések zaja, a talpunk földhöz ütődése kis mértékben még ekkor is hallatszani fog.

Monster iSport Compete sportfülhallgató

A Compete az Achieve imént említett hiányosságát szinte teljesen elhagyta. Kábele nehezebb volt és keményebb is, ezáltal jobban elnyelte a testünk idézőjeles ütéseit. Tehát a Compete kiviteléből eredően jobb választás azoknak, akik elsősorban futáshoz keresnek fülhallgatót. Kihasználva a lehetőséget, hogy egyidejűleg tesztelhettük a két Monstert, kipróbáltuk azt is, hogy egyik fülünkbe a Compete, a másikba pedig az Achieve került. A megfelelő méretű fülhoroggal képes volt jobban úgymond beépülni hallószervünkbe a Compete. Az Achieve könnyebbnek érződött, ugyanakkor picit instabilabbnak is, hiszen horga nem annyira kapaszkodott és pillekönnyű házát kis mértékben húzta a vezeték is. Zajszűrés terén közel azonos szintet értünk el, ilyen tekintetben nem éreztünk számottevő különbséget, mindkét füles egész jól kiszorította a környezeti hanghatásokat.

Monster iSport Achieve és iSport Compete sportfülhallgatók

Hangminőség

Tesztalanyaink ezúttal sem hazudtolták meg magukat, a szokásos Monster hangzásban részesítettek minket. Mindkettejüknél az lendületesség érvényesült, ugyanakkor teljesen mellőzték a fényességet, nem erőltették a magas frekvenciákat. Az Achieve karakterét erőteljes basszus jellemezte, amely minden más részlet fölött dominált. Elektronikus műfajokkal (pl. Deadmau5) hamar megkaptuk azt a felfűtött, tankszerűen nyomuló alsó frekvenciás ütemet, ami konditeremben bárkinek megteremti a szükséges motivációt. A túllelkesült basszus elnyomott olyan információkat, amiknek hiányára hamar felfigyeltünk hangszeres, akusztikus számoknál. Az Achieve ezért hangjával nem emelkedett ki az átlagos, úgymond divatos hangú vetélytársak közül.

Monster iSport Achieve sportfülhallgató

A Compete-re váltva hiányérzetünk szinte teljesen megszűnt. Basszusa nem nehezedett rá annyira a komplett hangképre és részletei is tisztábban jelentek meg. Továbbra is erőteljes és dinamikus maradt a hang, viszont a kisebb testvérnél kapott homályosságot itt kivehetőbb, árnyaltabb effektusok váltották fel. Miközben megmaradt a motiváló energia, az ütemeket kicsit szűkebbre fogta és elhatárolta a felsőbb frekvenciáktól. Míg az Achieve a Dave Brubeck - Take Five hallgatásakor csak gyenge szuszogást tudott létrehozni cintányér gyanánt, addig a Compete ezt a fémes hangszeres részletet el tudta különíteni a többitől. Mélységábrázolásra nem fektetett hangsúlyt, viszont szabadabban kezelte a sztereó térben lévő sávokat, nem volt annyira tömbszerű az eredmény.

Monster iSport Achieve sportfülhallgató

Végszó

Mindkét füles törekedett arra, hogy hangjuk hosszú távon is jóleső maradjon. Az iSport Achieve esetében nem éreztük azt, hogy teljesítménye a mobileszközökhöz mellékelt, gyári megoldásokhoz képest informatívabb volna, neki előnye csak a tartósságot sugalló kivitelben mutatkozott meg, mindez az alacsony árat figyelembe véve érthető is. Enyhe kábelzörgése miatt elsősorban kerékpározáshoz vagy konditermi gyakorlatok elvégzéséhez tudjuk javasolni. Az iSport Compete már sokkal jobban visszahozta azt a karaktert, ami miatt kedvelni lehet a Monstert. A két füles közti párezer forintos különbséget figyelembe véve egyértelműen a drágábbikat ajánljuk, hiszen hangja mellett kialakítása is jobb, stabilitása által pedig a rendszeresen futók eszköztárának kiegészítőjévé válhat.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.