FiiO F1 és F3 fülhallgató teszt

2017. december 14., csütörtök, 11:10

FiiO audio hifi fülhallgató FiiO fülhallgató olcsó fülhallgató fülhallgató teszt FiiO teszt FiiO olcsó fülhallgató FiiO fülhallgató teszt olcsó fülhallgató teszt

Ritkán veszünk kézbe globálisan olcsónak nevezhető fülhallgatókat, ismerve azok sok esetben (tisztelet a kivételnek) könnyen elhasználódó kialakítását és egysíkú hangzásvilágát. Figyelembe véve azonban a FiiO múltját, szkepticizmusunk alábbhagyott és reménykedve láttunk neki két vadonatúj fülesük, az F1 és F3 tesztelésének.

Kicsomagolás

A FiiO F1 (kb. 6 000 Ft) és F3 (kb. 8 000 Ft) a legkedvezőbb árú fülesek közé tartoznak, amiket eddig kipróbáltunk. Ezért kicsit fékezett lendülettel reagáltunk, amikor dobozaik megérkeztek szerkesztőségünkbe. Kicsomagolás közben azonban egyfajta biztonságérzetünk támadt, mert az ártól függetlenül is megmutatkozott, hogy mindezt a FiiO valósította meg. Az egész korrekt, pillanatok alatt szétszedhető dobozkából könnyedén kihámozhatók a kulturáltan belehelyezett fülesek.

FiiO F1 fülhallgató tok

Az F1 és az F3 doboza is tartalmaz egy kemény falú, cipzáras védőtokot. Utóbbiban kis hálós rekesz is található, amiben elhelyezhetünk memóriakártyát vagy esetleg pót betéteket. A hallójáratba illeszkedő, egészségügyileg minősített szilikon gyűrűből 3 különböző méretű pár része a csomagnak.

FiiO F3 fülhallgató tartozékok

Küllem

Az F1 az árához mérten szokatlan figyelmességgel megtervezett termék. Hangsúlyos alkotóeleme a kábel, amiben részben dizájnt, részben praktikumot szolgáló csíkok húzódnak végig. A piros sávok poliuretán erősítések, amiknek köszönhetően nehezebben gabalyodik és tartósabb is a vezeték. Ahogy végighúztuk kezünkön, feltekertük majd kiengedtük, kapásból meg tudtuk állapítani, hogy az általunk ismert, okostelefonokhoz mellékelt, fehér köpenyes kábelekhez képest ez a verzió rugalmasabb szerkezetű és könnyebben használható.

FiiO F1 fülhallgató

Szokatlan extraként könyveltük el a rajta lévő gumikötegelőt, amit egyesek talán sosem használnak, mások viszont lehet, hogy kincsnek tekintik majd. Másik különc stílusjegy a hangszórókamra, amelynek félig áttetsző polikarbonát falán erős fényben látható valamennyi a hangszóró mágneséből is.

FiiO F1 fülhallgató driver

Pozitívumként konstatáltuk, hogy az F1 rendelkezik mikrofonos headset modullal, mi több, háromgombos kezelőszerve alumínium házat kapott. A csatlakozófej L-alakú, ami által kevesebb helyet foglal nadrágzsebben, és a 3-pólusú Jack dugónál egy kis toldás látható, hogy tokkal felszerelt telefonokba is bedugható legyen.

FiiO F1 fülhallgató

Az F3 külsőleg csak annyiban különbözik az F1-től, hogy hangszórókamrája kicsit más alakú. A színpadi fülmonitorokhoz hasonlóan, ezt a fülhallgatót is úgy kell használni, hogy kábelét a fül fölé kanyarítjuk. Mellékel is hozzá a gyártó egy gumi segédidomot, amivel szükség esetén kicsit stabilabbá és nehezebbé tehető a kábel hallószerv fölé igazított része.

FiiO F3 fülhallgató

Technikai részletek

Mindkét fülhallgatóról kijelenthetjük, hogy a vártnál jobb kivitellel rendelkeznek. A FiiO többek között a kábel tartósságát, a hőingadozásnak és vibrációknak való ellenállást valamint a hangszóró terhelhetőségét is letesztelte.

FiiO F1 fülhallgató

Az F1 mindössze 2,4 grammos hangszórókamrájában pehelysúlyú poliészter membrán található. Az F3 hangszórója ún. grafén anyagból készült, amelynek vastagsága 0,335 nanométer. Akárhonnan nézzük őket, a termékadatok meggyőzőek, persze végeredményben úgyis a meghallgatás lesz sorsdöntő.

FiiO F3 fülhallgató driver

A termékek használatát illetően összességében pozitív élményeink voltak. Az F1 stabilitása nem volt annyira jó, mint az F3-é, ezért sétán kívül más intenzív mozgáshoz nem tudjuk ajánlani. A szilikon gyűrűk remekül besimultak a hallójáratunkba és nem éreztük túl tapadósnak vagy feszesnek azokat. Egyedül a headset modul okozott némi gondot, jobban mondva a benne lévő mikrofon.

FiiO F3 fülhallgató kábel

A lépéseink zaját és a mellkasunkhoz verődő vezetéket egyaránt befogta, ami telefonálás közben a beszélgető-partnerünket zavarta. Irodai környezetben, nyugodt testtartással, bátran használható hívásokhoz is mindkét füles, más szituációk alatt (pl. futás vagy buszozás közben) már nem annyira.

FiiO F3 fülhallgató

Meghallgatás

Néhány napig tartó járatás, ill. tesztelés után egyértelművé vált, hogy az F3 több információt nyújt át mindenfajta hanganyagból, mint az F1. Arra is viszonylag hamar rájöttünk, hogy e fülesektől hifi teljesítményt balgaság lenne elvárni. Színpad ábrázolással, mélységérzettel és légiességgel nem próbálkoztak, persze ilyesmit ebben a kategóriában nem is szokás követelni. Mindkettejüket jellemezte egyfajta lendületesség, amit a lenti sorokban, három konkrét zeneszám említésével igyekszünk megfogalmazni.

FiiO F3 fülhallgató

Dave Brubeck - Take Five

Az unalomig ismert jazz klasszikus az F3 előadásában friss volt és dinamikus. A hangszínpad széleit nem igazította olyan ügyesen el, mint a drágább fülesek, ezért nem éreztük, hogy egy szobában vagyunk a zenészekkel, azt viszont igen, hogy hangszerek szólnak. A cintányért kifényesítette, de nem tette bántóvá. A nagybőgő békésen elbúgott a háttérben, egy kis feszességet és árnyalást még elviseltünk volna hozzá. A szaxofon meglepően jó felbontással teljesedett ki középen, az F3 árát meghazudtoló könnyedséggel. Összességében be tudtuk fogadni a számot, érezni lehetett egy kis nehezedést, lerakódást a basszuson, de 8 000 Ft-ért ennyi botlás bőven bocsánatos.

FiiO F1 fülhallgató

Az F1 és F3 közt sokkal jelentősebb különbség volt, mint amennyit feltételeztünk. Az egész hangkép ködösebb és bizonytalanabb volt az F1 hallgatásakor, a szaxofon szárazsága eltűnt és a cintányér is távolabbinak, homályosabbnak érződött. A nagybőgő viszont továbbra sem száműződött, lelkesen és melegséggel lengte körül a többi hangszert. Az F3 egyértelműen jobban teljesített tehát jazzel, az F1 esetében túlságosan azt éreztük, hogy több hiányzik Dave Brubeck produkciójából, mint amennyit kapni szeretnénk.

Deadmau5 - Ghost 'n' Stuff

Az adrenalin és töltöttség, amit Deadmau5 képes volt a látszólag hideg és mesterséges elektronikus ütemek közé becsempészni, nem maradt el az F1 hallgatásakor sem. Irodában és a négyes metrón állva egyaránt tudtuk úgy hallgatni ezt a számot, hogy lábfejünk és nyakizmaink is beinduljanak. Az akusztikus zenénél tapasztalt ködösség itt sem maradt el, de nem ment az elektronikus műfaj élvezhetőségének rovására. A műfaj megszállottjai kemény, de nem túl pöffeszkedő basszusra számíthatnak, elsimított magas frekvenciákkal. A 128 kbps adatrátájú MP3-ak hallgatóinak valószínűleg ez a fülhallgató is megelégedést okoz.

FiiO F3 fülhallgató

Talán ellentmondásosnak tűnhet, de az F1 szimpatikusabban reagált erre a számra, mint az F3. Utóbbinál éreztük a részletek tisztulását, de a magas frekvenciákon lévő kozmetika a mi ízlésünknek túl fényessé és élessé tette az eredményt. Próbálkoztunk EQ-val, azonban az iPhone ún. magashang elnyomó profilja túl sok ködöt generált.

Queens Of The Stone Age - No One Knows

Ez a meglehetősen túlfűtött hangulatú, ugyanakkor analógosra kevert hard rock szám nem akadt meg az F3 torkán, sőt. Itt az extra fényesség segített kiemelni az énekhangot, ami így pontos lett és artikulált. A basszus nem volt kellően definiált, erősségét tekintve viszont pont elegendőnek bizonyult és nem nehezedett rá a többi részletre. A sztereó tér ezúttal sem volt annyira kidolgozott, hogy a stúdióban érezzük magunkat, de néhány dobverést és a kísérő vokált a gitároktól és fő énektől eltérő helyekről, szélről hallottuk meg. A zene hangulati elemei a jelenlét-hatás hiánya ellenére is pozitívan hatottak. Az F3 remekül ki tudta fejezni a túlfűtöttséggel, feszességgel járó agresszív elemeket.

Bármennyire viccesen vagy hihetetlenül hangzik, az F1 klassz élményt nyújtott a QOTSA darabjával. Lehet, hogy nem volt olyan kifent, mint nagyobb testvére, de idézőjeles tompításai különlegessé tették ezt a számot. Valahogy forróbb és izgalmasabb lett az összkép, mintha egy dűnéről készült fotóra valaki ráhúzna egy szűrőt, amitől a fotónak máris Mad Max-es hatása lesz. Rockereknek bátran merjük ajánlani az F1-et, feltéve, hogy MP3-nál nem terveznek magasabb minőségű formátumra váltani és nem szánnak fülesre többet 6 000 Ft-nál.

FiiO F3 fülhallgató

Végszó

Az F1 és az F3 is tudott szükség esetén izgalmas, színes hangot produkálni. Az F3 sokkal szélesebb közönség igényeit elégítheti ki, köszönhetően tisztább karakterének és stabilabb kialakításának. Az F1 a YouTube videókból és alacsony bitrátájú MP3-akból gazdálkodó, javarészt elektronikus, ill. rockzene fanatikusokat ajándékozhatja meg határozott basszusaival és temperamentumos karakterével. Néhány kisebb hiányosságot és a túlérzékeny mikrofonokat leszámítva a kedvező árhoz képest ismét remek ajánlattal rukkolt elő a FiiO, ám hangsúlyozzuk, akik komolyan szeretik a zenét és a hangminőséget minden elé helyezik, azoknak hosszú távon kidolgozottabb partnerre lesz szüksége. Akik nem riadnak vissza a magasabb árcédulától, azoknak javasoljuk az F1 és F3 határait mindenben túlszárnyaló F9-ről készült cikkünk elolvasását.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.