Erzetich Charybdis fejhallgató - Bacillus Tilia fejhallgató erősítő teszt

2024. április 16., kedd, 18:15

Erzetich audio hifi fejhallgató fejhallgató erősítő high end hifi fejhallgató Erzetich fejhallgató fejhallgató erősítő teszt high end fejhallgató hifi fejhallgató teszt high end fejhallgató teszt

Ha eddig azt mondtuk, szlovén high end, akkor szinte mindenkinek a zseniális Franc Kuzma és fantasztikus lemezjátszói jutottak eszébe először. Az Erzetich Charybdis - Bacillus Tilia fejhallgató/erősítő is egy szlovén high end manufaktúra terméke és az alapján, amit tesztelésük során hallottunk, érdemes lesz bővíteni a szlovén high end audio szótárat!

Az Erzetich nevű gyártót egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, a szlovén manufaktúra kínálatában fejhallgatókat és fejhallgató erősítőket találunk. Termékeit az Audio Harmónia webshop (Pixel-Pro Kft.) forgalmazza Magyarországon, amely kifejezetten fejhallgatókkal, illetve a hozzájuk kapcsolódó elektronikákkal és kábelekkel foglalkozik. Jelenlegi tesztalanyaink a paletta két végét képviselik, az Erzetich Charybdis a csúcsmodell fejhallgató, az Erzetich Bacillus Tilia pedig a jelenlegi belepőt jelenti az erősítők között. Lássuk a két eszköz felépítését, de egy percre időzzünk el a névválasztáson!

A Charybdis

Nevét a Charybdis egy görög mitológiai lényről, egy nimfáról kapta. A nimfák éneke csábító lehet, de Charybdis egy "szörny nimfa" vagy ha úgy tetszik egy "nimfa szörny". Zeusz változtatta szörnnyé és Szkülla sziklaüregével szemben élt, a szoroson átkelni akaró tengerészeknek pedig az egyikükhöz mindenképpen közel kellett hajózni. Szörny léte annak következménye, hogy ellopott és megevett egy állatot Gérüón különleges marhacsordájából és a csordát Héraklész így csak egy híján tudta leszállítani, Zeusz pedig büntetett. Héraklész tizedik munkájának eredményeként aztán maga a háromfejű Géruón és a csorda őrzője Eruthión és annak kétfejű kutyája Orthosz is odalett - nem épp a legbékésebb vagy legandalítóbb háttértörténet.

De ennyit a mitológiai gyökerekről, a szörnyre esetleg a fejhallgató méretei alapján asszociálhatunk, de ennek is oka van, így maradjunk inkább a nimfák varázslatos énekénél, csak előbb lássuk a műszaki paramétereket!

Az Erzetich a csomagolás tekintetében is a saját útját járja: az extravagáns megjelenés nemcsak magának a fejhallgatónak a sajátja: az Charybdis egy alukofferben érkezik, ami egyértelműen az exkluzivitás érzetét hivatott növelni - sikerrel. A kofferbe a tökéletesen illeszkedő fejhallgató tartozékai is elférnek, egy szimmetrikus kábel és egy hozzá csatlakoztatható 6,3 mm-es Jack adapter arra az esetre, ha aszimmetrikus kimenetű fejhallgató erősítővel (mint például amilyen a Bacillus Tilia) használnánk. Egy tartalék fülpárnát is találunk a csomagban, amely nem műbőr, hanem plüss bevonatú. A meghallgatás során rövid próbát tettünk vele, de nekünk sokkal jobban tetszett a hangzás a műbőr változattal - mindenesetre a lehetőség adott.

A Charybdis egy nyitott kialakítású planár (magnetosztatikus) fejhallgató, impedanciája 43 Ohm (érzékenységét nem közlik) tömege 740 g. Az átlagnál lényegesen nagyobb tömeg elsősorban az alumínium anyaghasználatnak köszönhető, de a fejpánt pl. karbonból készült, a gyártó igyekezett a tömeget csökkenteni, amennyire lehetett. A 740 g mindaddig mellbevágó és riasztó lehet, amíg a fejhallgatót fel nem tesszük a fejünkre! Ugyanis a fejpánt szokatlanul széles, anyagában pedig hosszanti irányban perforált és ez a mechanikai szempontból ugyan minden bonyolultságot nélkülöző, de kifejezetten okos megoldás a gyakorlatban roppant hatékonynak bizonyult. A meglehetősen robusztus, de kidolgozottságát tekintve kifinomult Charybdis ugyanis nagyon kényelmes és nem fárasztó viselni - akár órákon keresztül sem!

A fülpárna kiváló minőségű, puha műbőrborítású (az Erzetich nem használ állati eredetű alapanyagokat) és körbe tud forogni a kagylón. A vastagsága kettős célt szolgál: az egyik nyilvánvalóan a kényelem, ami az egyik legfontosabb, hiszen a hosszabb zenehallgatáshoz ez elengedhetetlen. A másik pedig az, hogy ennek köszönhetően a fül és a sugárzó felület közötti távolságot picit megnövelték, ami jótékony hatással van a hangminőségre. A fejhallgató állítási lehetőségei megfelelőek (minden irányba), de az apró fejméretűeknek (itt elsősorban hölgyekre gondolunk) a legkisebb állás is enyhén nagy lehet, a headbanging-et jobb kihagyni. A fülkagyló hatszögletű, anyaga alumínium, CNC megmunkálással készült. Az alumíniumra a merevsége, akusztikai stabilitása és viszonylag alacsony tömege miatt esett a választás, ebben lapul az Erzetich eddigi legjobb magnetosztatikus panelje, a kábelcsatlakozás pedig stabil 4 tűs XLR, megegyezik azzal, amit pl. az Audeze is használ. Visszatérve a tömeghez, az Audeze LCD-XC például "csak" 650 g, de érzetre sokkal nehezebb, viselve pedig hosszabb távon kifejezetten kényelmetlen. A Charybdis nyújtotta kényelmet tehát nem lehet eléggé hangsúlyozni, a tömegeloszlás és az alátámasztás tökéletesen sikerült, a kezdeti ijedelmünk hamar szertefoszlott és ez a hosszas, több órás hallgatás után sem változott.

A fejhallgatóról a gyártó oldala sem közöl sokkal többet, a megépítés megfelel az árkategóriának, az első percek meghökkenése után minél tovább nézi az ember, annál szebbnek látja a letisztult és a funkciónak teljes mértékben alávetett, mondhatni indusztriális formát. Mi így voltunk vele.

Figyelemreméltó linearitás figyelhető meg a basszus- és mély/közép frekvenciák esetében. 2-3 kHz-nél láttunk már drágább fejhallgatót, ami 4-5 dB-vel durvábban besüllyedt (Final), de annak ténye, hogy 10 kHz fölött ennyire jól megőrzött a frekvencia-átvitel, sok apró térbeli, atmoszférikus részletnek magabiztosabb megjelenítést garantál. Láthatók beesések, de az olcsóbb/gyengébb riválisok 10 kHz fölött általában jóval instabilabban szerepeltek, kiugróbbá vagy éppen besüllyedővé válnak. A legmélyebb basszusok, 30 Hz alatt szemlátomást óvatosan "indulnak be", de fölötte, a dallamért és csattanó erőért felelős mélyhangok szépen kiegyensúlyozottak. Egy dinamikus hangszórós Austrian Audio Composer vagy Sennheiser HD 800 S keményebben kezeli a 8-10 kHz közötti szakaszt, hozzájuk képest az Erzetich higgadtabb módon, jobb kontrollal dolgozik ebben a sávban, ami EQ-val történő kompenzáció nélkül, hosszú távon simább hallgatói élményt okozhat a szlovénok javára. Itt mutatkozik meg, hogy mennyi potenciál van a síkmágneses technológiában.

A Bacillus Tilia

A Bacillus Tilia AB osztályú fejhallgató erősítő a gyártó legkisebb modellje. Korábban létezett egy "sima" Bacillus is, de ma már csak a Tilia elérhető. A Tilia név a Szlovéniában gyakori és ezért gyakran használt hársfára utal, annak latin neve. Ezzel vonták be a készülékházat és ez ad egyedi megjelenést minden darabnak. A négy különböző páccal, hét rétegben végzett kezelés, lakkozás előtt a felületet helyenként öregítik, annak nyomai szándékosak, ez is hozzájárul az egyediséghez.

Maga az erősítő egy 130x160x90 mm-es kis "kockaszerűség", előlapja alumínium, amelyen a hangerőszabályzó és a 6,3 mm-es Jack kimenet, illetve a bekapcsolt állapotot jelző LED kapott helyet. A hátlapon pedig a billenő be/kikapcsolót, az IEC aljzatot és egy pár jó minőségű RCA bemeneti aljzatot találunk. Az erősítő fedőlapján a hársfa burkolat egységét egy kis kör alakú és ráccsal védett szellőzőnyílás bontja csak meg. Az Erzetich jó minőségű alkatrészeket használt (Obbligato Gold kondenzátor, audiofil műveleti erősítő (típusa nem ismert), Alps Blue Velvet hangerő potméter), a belső kábel ezüstözött réz, 2x15 V-os stabilizált tápegység és 180 MHz/250 mA-es puffer van a burkolat alatt. A kimenő teljesítmény első olvasatra nem magas, de hallgatva nagyon más a kép, és a teljesítmény gyakorlatilag impedancia független. Az Erzetich nagyon korrekt volt és nem játszott a számokkal, nem keresett egy mérési módszert, amivel esetleg egy magasabb névleges teljesítményt közölhetne. Egyszerűen építettek egy olyan erősítőt, ami működik: végső soron úgyis a meghallgatás dönti el, hogy a teljesítmény mire elég. Márpedig a Bacillus egy kis fenevad, gyors, ritmikus, tiszta és a sávszéleken kiterjedt előadásmódjához méreteit sokszorosan meghaladó meghajtási képesség társul, komoly meglepetésben részesül, aki lebecsüli!

Meghallgatás

Hidegen semmit sincs értelme hallgatni, de mi azért kíváncsiságból megpróbáltuk. Nem meglepetés, hogy el kellett telnie pár percnek, míg a basszus tonálisan egységbe került, utána aztán a semlegességre törekvés jegyében, de enyhén meleg, telt karakterrel egy teljes képet kezdett rajzolni a szett. Elkezdődött hát zenei kalandunk az Erzetich világában, ami hosszú órákon át tartott és végig nagyon élveztük. Az árkategória magasra tette a lécet, de csak pár pillanat kellett hozzá, hogy a valóságban is kiderüljön, amit persze tudtunk: az Erzetich az elit kategóriába tartozik - és ezt mindegyik összeállításban igazolta, kábelektől, streamertől, DAC-tól, erősítőtől függetlenül.

A fejhallgatók végső hangminősége mindig a fejhallgató erősítő (és persze a lánc többi elemének) függvénye, ebben a tekintetben a hajthatóság döntő tényező. Az Erzetich Charybdis nem egy kifejezetten nehezen hajtható fejhallgató, 43 ohmos impedanciája is ezt ígérte és ezt a tesztelés igazolta. Nyilvánvalóan meghálálja a minél jobb és minőségibb kiszolgálást, de már a hordozható Chord Mojo-val is remekül élvezhető párost alkotott (nem mintha bárki utcán vagy járművön használná). Az érzékenysége nem ismert, de az biztos, hogy egy izmos, stabil erősítővel lehet belőle a legtöbbet kihozni. A Bacillus Tilia személyében persze tökéletes volt az összhang, annak ellenére, hogy rátekintve nem egy erőműre asszociál az ember. Tanulságos.

Igyekeztünk a lehető legszélesebb körben meghallgatni a Charybdys/Bacillus Tilia kombót, minden esetben korrekt hátteret biztosítva számukra. Tesztünk nem összehasonlító célzattal született, de a meghallgatás során egy ilyen nívót képviselő eszközt egész egyszerűen muszáj a kellő alapossággal vizsgálni. A kísérő komponensek a következők voltak:

Silent Angel Rhein Z1 Plus szerver/hálózati futómű, Silent Angel Munich M1 streamer, AVM CS 2.3 all-in one hálózati erősítő (mindkét forrás analóg RCA kimeneten és saját beépített fejhallgató erősítővel egyaránt), Eversolo DAC-Z8, Chord Hugo TT2, Chord Mojo DAC (DAC és fejhallgató erősítő módban egyaránt) Silent Angel Bonn N8, Bonn N8 Pro audio switch, Silent Angel Forester F2 lineáris tápegység, Silent Angel Bastei Light Orange és Snowy White DC kábelek, Schnerzinger Essential Line, Resolution Line, AudioQuest Vodka, Carbon LAN kábelek, Schnerzinger Essential Line, AudioQuest Blizzard XTRM, Elrod Systems Statement II, EPS 2 Signature és Pixel Cables tápkábelek, AudioQuest Yosemite és Thunderbird RCA kábelek, Pixel Cables fejhallgató kábel, Schnerzinger Essential Line, AudioQuest Carbon, Signal Projects Hydra, Kimber Select 2416 USB kábelek, Schnerzinger New Operator 12, AudioQuest Niagara 1200, Powerquest 3 tápszűrők. A forrás Qobuz volt, Roon alatt és a Silent Angel VitOS Orbiter alkalmazással.

Allan Taylor: There Was a Time, Chimes at Midnight, For Those we Knew, Down the Years I Travelled, The Merlin Café, Provence

A Chimes at Midnight először az Old Friends New Roads albumon jelent meg, annak nyitódala volt, de a There Was a Time-ra is felkerült, ugyancsak első számként. Ezen a lemezen Taylor-t a Göttingeni Szimfonikus Zenekar kíséri, így a hangszerelés (Valter Sivillotti) picit más, ezért az ismert felvételek egy más tónust kapnak. Magát a rögzítést érheti némi kritika a kompresszor túlhasználat miatt, de a hangmérnök ezúttal is Günther Pauler volt, nyugodtan adhatunk szabad kezet neki. A középsáv részletező volt, megnyílt és azonnal szembetűnt, hogy a térábrázolás mennyire kiemelkedő. A négy bőgő basszusa nagyon mélyre ment, vastag volt, de nem volt túlzó, a gitár akkordok pedig végig követhetőek voltak. Az angolkürtök és harsonák játékát kiegészítő hárfa és az alapot képviselő hegedű futamok egyaránt térből szóltak, pontosan, csakúgy, mint a cselló szólama. Innen nem lehetett egy másik lemezre váltani, folytattuk. Az élmény változatlanul magas dózisban érkezett.

Diana Krall: No Moon at All

A bal csatornába kevert visszhang/reverb "hibát" simán mutatta meg a szett az éneken, széles volt a sztereó és a térábrázolásban itt is jeleskedett. A fejen a pozíciót pontosan kell beállítani (ez minden fejhallgatóra igaz), de ha ez itt megvan, utána a jutalom sem marad el. Ennek hiányában - különösen a szemüvegesek figyeljenek - a tonális egyensúly néha nem tökéletes: a középmagas tartomány enyhe túlsúlyba kerülhet a basszus rovására. Ha a pozícionálás jól sikerült, és tényleg érdemes időt szánni rá, akkor a legjobb dinamikus fejhallgatókat idéző, sőt azokat is inkább megszégyenítő basszus dinamikát és mélységi kiterjesztést hallhatunk.

Sara K.: Blindhearted

A bőgő és a basszusgitár tökéletesen válik ketté. Szokatlan, de mind a két basszus hangszert használják a felvételen és ez hallható is. A szám húzását és dinamikaváltozásait példásan kaptuk meg. Nemcsak az ultra mély basszusok voltak a helyükön, a transzparens középsáv tökéletesen, fedésmentesen csatlakozott, az ének 100%-osan érthető, a gitár díszítések pedig kottázhatóak voltak - Chris Jones soha nem okozott csalódást - és ennek a számnak amúgy is ő a szerzője. A fejhallgató hangolása tökéletes: egyszerre bensőséges, részletező, de anélkül, hogy túlzottan analizálna és ezzel elvesztené a zeneiségét.

Mike Stern: All Over the Place: Cameroon, Half Way Home

Richard Bona énekel és basszusgitározik is a lemezen, ami a 10 hangmérnök jelenléte ellenére nem egy csúcs audiofil felvétel, a sok bába között talán elveszett a gyerek. A közreműködő világsztároknak (felsorolni is hosszú lenne, mindenki zseniális) köszönhetően azonban az album zeneileg minden hangszer tekintetében egy élményt jelentő utazás. Stern tiszta és enyhén torzított hangja is hibátlan, a cintányérok visszhangja pontos, a kis erősítő pedig - nem kis meglepetésre - nem zavarodott bele a ritmikailag kihívást jelentő feladatba, inkább hetykén vetette oda, mintegy foghegyről, hogy izgalomra semmi ok, megy ez neki.

Fink: Warm Shadow, Trouble's What You're In

A high end show-k kihagyhatatlan előadójává avanzsált brit énekes/gitáros egyes felvételeiről vannak, akik azt hiszik, hogy minden rendszeren jól szólnak. Hallani kell őket igazán jó rendszereken ahhoz, hogy a kevésbé kompetens szereplőkről lehulljon a lepel - az Erzetich pl. nyilvánvalóan tud ebben segíteni. Kohézió, összhang, ritmika, húzás. Nem volt túldimenzionált alsó basszus, csak aminek meg kell lennie és a visszhangok is pontosak voltak.

Szalóki Ági: Zümmögő idő (Egyszer két lányok, Egy asszonynak vala)

Az itt alkalmazott visszhang lecsengés hiányossága hangfalon hallgatva például nem jön át, itt igen. De az is, hogy Szalóki Ági mosolyogva énekel és a felvételek sodrása, lendülete, az egyes hangszerek szétválasztása tökéletes volt. A legfontosabb pedig, hogy stílusról stílusra váltva mindig megkaptuk az élményt.

Reel de la Sauvagine (La Mistrine, La Bottina Sourinante)

A hegedű/brácsa, gitár, bőgő ritmikai összhangja, a lassú és a gyors rész közötti váltás, a hangszerek szétválasztása terén egyaránt jeleskedett a rendszer, a hangindítások és a basszus dinamikája különösen tetszett. Soha nem vált túlzóvá. Kifejezetten nehezen lejátszható szám, de ha jól sikerül nagy élmény hallgatni. Itt sikerült.

Regula Mühlemann: Cleopatra e Cesare

Tökéletes előadást kaptunk, Mühlemann szopránja szárnyalt, a zenekar szólamainak összhangja, és a nyilvánvaló makro mellett a mikro-dinamika is elnyerte tetszésünket. Mühlemann lassan kezd beérni és bár még mindig fiatal, de egyértelműen ott van a legjobb szopránok között. Egy ilyen formátumú énekesnőt érdemes a lehető legjobb minőségre törekedve hallgatni. Éneke erőlködéstől mentes, könnyed, játékos, ezt megkaptuk. A Cleopatra 2017-ben jelent meg, ez volt a második lemeze, nagy élményt jelentett.

Eric Clapton: Change the World (One More Night One More Rider)

A közönséggel együtt élve lehetett hallgatni. Picit zavaró azok tapsolása, akiket nem egy metronóm mama szült és lassabbak, mint a dobos (Steve Gadd, igazi masterclass, amit itt is művel), de a koncertjegyet bárki megveheti és még a botfülűek is élvezhetik. Billy Preston billentyűjátéka, a vokál, Nathan East akusztikus basszgitáron hozott harmóniái, és nem utolsósorban maga Clapton is a csúcson volt ekkor, eredetileg búcsúturnénak szánta. Valószínűleg felülmúlhatatlanok voltak azon az estén, ez pedig a hangokon túl a hangulat tolmácsolásának képességében is megjelent.

Carrie Newcomer: Geodes, The Slender Thread, Sparrow, Longing

A szett a lehető legbensőségesebb megszólalást produkálta ezzel a lemezzel. Eredetileg csak a Geodes-t vettük fel a listára, de lehetetlen volt abbahagyni, varázslat volt a levegőben, a többi számot is meghallgattuk. Ennél a lemeznél kísérleteztünk az RCA interkonnektekkel, és a AudioQuest Thunderbird RCA nagyot emelt az addig is komoly nívón, amit a Yosemite nyújtott. A Bacillus nem egy teljesen semleges hangú darab, érezhetően melegebb hangkaraktert kaptunk, mint a legneutrálisabb összeállításokkal, de ez nem ment az élvezetes zenélés rovására. Newcomer éneke és gitárjátéka finom, a stúdiómunka példás, nagyon élveztük a zenehallgatást. Nem értjük azokat a kritikus hangokat, amelyek a Stockfish kiadót és közte a gitárok felvételét illetik, Günther Pauler, Hans Jörg Mauksch és Griska Zepf számtalanszor bizonyította már rátermettségét és hangszeres tudását egyaránt. Ezt a megjegyzésünket annak ellenére fenntartjuk, hogy a Sparrow-ban (ezen a lemezen) az ének mellett pl. csak zongora szól. A visszhangok, lecsengések más összeállításokkal nem ennyire természetesek, számos példa igazolja, hogy csakugyan nem könnyű az összhang megtalálása a nagy felbontóképesség és a forszírozottság között - az Erzetich azonban kiváló munkát végzett. Természetesek voltak a hangszerhangok, az ének levegős, transzparens és 100%-osan érthető, a Longing elektromos orgonája, zongorája, hibátlan volt, a ritmika ugyancsak. A Charybdis mindent megtestesít abból, ami egy csúcskategóriás fejhallgatónak tudnia kell: sima, gyors, rendíthetetlen, kiegyenlített, kiválóak a sávszélei és természetes a hangképe.

Allan Taylor: The Joker's Hand

Visszatértünk az öreg trubadúrhoz egy szám erejéig. Jacob Dinesen-nek itt kicsit balról, Allan Taylor-nak pedig jobbról kell megszólalnia, ami hibátlanul sikerült. A két szólam tökéletesen kottázhatóan vált ketté. A felvételnek külön érdekessége, hogy Taylor már több mint 50 éve "járja az utat", ezzel már a zenéléssel töltött ideje is több, mint Dinesen életkora, aki pedig csupán 5 éve foglalkozik ezzel, de a mester és "tanítványa" összhangja példátlan. Kifejezetten kíváncsiak voltunk Dinesen torokhangjaira, éreztük, hogy rendben lesz és nem is ért meglepetés.

Také Daké With Neptun: Japanese Roots, Five Nodes

Magas hangerőn sem esett szét, egységes, ritmikus és a rétegezetten megszólaltatott basszussal egy időben a magashangok, a részletek is a helyükön voltak. A hangindítások, lecsengések pontosak. A basszus a magasabb kategóriájú erősítőjükkel szárazabb (eláruljuk, hogy hallottuk már), de a Bacillus Tilia mondhatni átugrotta a saját árnyékát. Halkan nem annyira volt élvezetes hallgatni, de a hangerő növelésével egyre jobban magára talált. Általában fordítva szokott lenni, elfogynak az erősítők, de a kis kockának eszében sem volt. A basszus dinamikus és gyors volt, pedig planár elven működő fejhallgatóról van szó. A linearitás kifejezetten tetszett: nagyon mélyre ment, de úgy tette, hogy nem emelt ki a felsőbasszusban. Az utóbbi hiba szinte általánosnak mondható és szomorú, hogy referencia szintűnek szánt termékek esetén is előfordul. De nem itt.

Patricia Barber: Clique, I Could Have Danced All Night

Barber hangja tud sziszegős lenni, itt csak pontos volt, tehát éppen annyira sziszegős, amennyire kell, az Erzetich nem esett túlzásokba, a bőgő és a gitár ritmikáját azonban a maximumon hozta. A cintányérok valóságosak voltak, kifejezetten magas színvonalon zenélt.

Cassandra Wilson: You Don't Know What Love Is, Come On in My Kitchen

Az egyik legerősebb produkciót ettől a daltól kaptuk, a hangerőt ehhez pontosan be kellett állítani, de utána áradt a zene. A gitár és az ének összhangja feledhetetlen volt és csak a legjobbakkal együtt emlegethető basszust hallottunk - miközben emlékeztünk az Erzetich nagyobb erősítőire, de a zenehallgatás közben nem volt hiányérzetünk. Kisebb összeállítások gyakorlatilag képtelenek a zene egységét ilyen esszenciális és transzcendens módon megragadni, az Erzetich-nek ez is sikerült. A makro- és mikro-dinamika is természetes volt, széles sztereóval; kiváló részletek és felbontás mellett - de soha nem vált fárasztóvá. Tényleg tökéletesre sikerült a hangolás.

Mark Knopfler & Emmilou Harris: All the Roadrunning: I Dug Up a Diamond, This is us, Belle Star, Beyond My Wildest Dreams, All the Roadrunning, If Tthis is Goodbye

Nem véletlenül hallgattunk meg ennyi számot a lemezről, egészen varázslatos volt megint, amit itt az Erzetich kombója művelt. A vadnyugat két női pisztolyhőse Calamity Jane és Belle Starr volt - utóbbi igazi törvényen kívüliként élte napjait, állítólag Jesse James bandájának tagjaként. Az amerikai country muzsikákban inkább eufemizált szerepkörben hallhatunk róla és Deringer-éről, ez a felvétel is ezt a tábort erősíti - de a zene élvezetes volt, az Erzetich-nek ez is jól állt, csakúgy, mint a következő számok, amelyekkel ugyancsak sziporkázott. Knopfler énekére helyenként több visszhangot kevertek, mint kellett volna, ezt is megmutatta (nem először a meghallgatás során) de az analitikusság csodájába nem esett bele. Nem feledkeztünk meg arról sem, hogy a két előadó révén mennyi Grammy díj sorakozott a képzeletbeli színpadon (Harris-nek 14, Knopflernek 4 van belőle, Harrist egyébként 34-szer jelölték, nem érdemtelenül tagja a Country Hall of Fame-nek) vokáljuk pedig tényleg élményszámba ment. Aki azt gondolná, hogy ez a lemez mindig elvarázsol, az nem jár messze az igazságtól, de az olyan színvonalú megszólalás, mint amit a Charybdis/Tilia kettőse tett le az asztalra nem mindennapos még a csúcskategóriában sem.

Copland: Fanfare for the Common Man

Ez az egyébként fantasztikus Reference Recordings felvétel könnyen kivégezhet gyengébb rendszereket, de mi tudtuk, hogy az Erzetich nemcsak megugorja majd, hanem példát mutatva játssza le - a harsonák és a nagydobok igazán dobhártyát próbáló hangerőn is hibátlanul, reccsenés, szisszenés és problémamentesen szóltak, élmény volt hallgatni.

Összegzés

A gyártó csöves karakterűként hivatkozik a kis Bacillus-ra - ez talán túlzás, az összhatást inkább barátságosnak, kellemesnek írnánk le - de a szándék érthető és tényleg akár a csövekre is asszociálhatnánk. A Bacillus név roppant találó, de az a "fertőzés", amit ettől a kis apró erősítőtől kaphatunk, jóllehet ragályos, de a szó legjobb értelmében és szerencsére káros mellékhatásoktól mentes. Épp ellenkezőleg: ezt a bacilust receptre kellene felírni, különösen, ha olyan fejhallgató is járna hozzá, mint a Charybdis.

Az Erzetich Charybdis/Erzetich Bacillus Tilia kombó végig remekül vette fel a különböző stílusok kívánta megszólalást: sohasem volt egysíkú, mindenből a legjobbat akarta kihozni és abszolút sikerrel is járt mintsem belebukott volna ebbe az elsőre lehetetlennek tűnő küldetésbe. A Charybdis-t csak a legjobbakkal lehet együtt emlegetni, a gyártó pedig külön dicséretet érdemel, amiért már a legkisebb, "belépő"-nek szánt erősítőjükkel hallgatva is ez lett az eredmény. A Bacillus Tilia-nak aligha akad ebben az árkategóriában versenytársa, sőt, megkockáztatjuk, hogy még feljebb pozícionált ellenfeleinek is fel kell kötnie a felkötendőt, de ha nem az ár, hanem a meghajtási képesség és az ahhoz kapcsolódó hangminőség mentén mérjük, akkor is egy nagyon-nagyon erős versenyző. A magas színvonalú produkcióhoz a PixelCables táp és fejhallgatókábelek is hozzájárultak - hozzájuk egy másik tesztben még visszatérünk. Mindegy mivel kínáltuk meg az Erzetich összeállítást, mindig a zenét középpontba helyező előadás volt a válasz, nagyon magas szintű élmény faktort kínálva, transzparens középtartománnyal, hibátlan részletezőképességgel, térábrázolással és remek sávszélekkel. Kiváló Termék!

1 2

Következő oldal >