Canor TP10 elektroncsöves fejhallgató erősítő teszt

Segítség a szomszédból

2015. június 12., péntek, 13:00

Canor audio hifi erősítő TP10 Canor erősítő hifi erősítő csöves erősítő elektroncsöves erősítő fejhallgató erősítő Canor fejhallgató erősítő Canor csöves erősítő csöves fejhallgató erősítő erősítő teszt fejhallgató erősítő teszt

Őszintén meglepett minket, hogy szlovák földön is zajlik hifi gyártás, ráadásul a Canor TP10 hatásos belépővel mutatkozott be szerkesztőségünkben. Szolgáltatásainak listája meglehetősen csonka, cserébe a hangja több, mint figyelemre méltó. Be kell vallanunk, hogy az elektroncsővel átitatott hangzás egy kicsit minket is elvarázsolt.

Külsőségek

Sok hifi készülék már a külsejével is tudomásunkra adja, hogy az átlagnál magasabb teljesítményben fogunk részesülni. Ellenben a szlovák Canor tervezői nem a külsőségekre adnak, példának okáért a TP10 típusú fejhallgató erősítőjük nem kimondottan szobadísz, minden tekintetben diszkrét és egyszerű. Kézi munkával készült, és ez a végeredményben, összességében pozitívan mutatkozik meg, leszámítva néhány kis furcsaságot. Tetszett a készülékház igényes megjelenése, az előlapot valóban egy 10 mm vastag szálcsiszolt alumínium lemez alkotja, a közepén lévő egyetlen, ki- és bekapcsolásra szolgáló gombocska pedig tökéletesen működik. Erőlködés nélkül, kellemes érzéssel lehetet vezérelni a hangerőszabályzó potmétert, melynek átmérője mindössze 2 cm, viszont kellően kiáll a készülékházból, hogy jó fogást biztosítson. A 6,3 mm-es Jack fejhallgató kimenet zökkenőmentesen, mindenféle akadozás nélkül ?falta be? fülesünk csatlakozóját, a hátoldalon lévő RCA csatlakozók szintén példaértékű stabilitással, recsegés és lötyögés nélkül fogadták a kábeleinket.

A teljes egészében fém készülékház és a diszkrét, alig fél centis talpacskák megadják azt a látványt, amit egy hifi elektronikától elvárhatunk. Az előlapon lévő, narancs fényben úszó embléma megkoronázza a dizájnt. Szerintünk a bal felső sarokban díszelgő, kissé cizellált betűk helyett választhattak volna inkább a modern CANOR felirattal harmonizáló stílust a teljesség kedvéért, de ez tényleg csak szőrszálhasogatás. A termék használati élvezetéből nem vett vissza egy pillanatra sem, de meg kell említenünk a készülékház viszonylagos puritánságát: az oldallemezeket érintve kissé kongó hang hallatszik. Mikor a tetőlapon koppintunk, kisebbfajta harangjátékkal rivalizáló csengést kapunk, mivel az elektronikára hajlított lemezt a hátoldalon nem rögzítették. Ettől még a felhasznált anyagok minősége makulátlan, és az illesztések sem lötyögnek, hiszen mindkét oldalt három-három csavar fogja erősen a burkolatot. E mellett a cérnavékony hálózati kábeles tápegység is kissé egyszerű - ha már csöves hifi elektronika, akkor egy fokkal jobb vezetéket is megérdemelne a TP10, de persze ismét csak apróságokon akadunk fent. Térjünk inkább a lényegre!

Hibrid alapok

A TP10 egy hibrid csöves fejhallgató erősítő, belsejében aprócska, 12AT7 típusú cső táplálja a bemeneti szekciót. Az említett komponens előnye túl az alapvetően analógos és finom hangzáson, hogy a kb. 3000 órás várható élettartam leteltével, itthon is viszonylag olcsón beszerezhető és pótolható.

A készülék alaplapján gyönyörűen forrasztott, szabályosan álló és jó minőségű komponensek fogadtak minket, egyébként a műveleti erősítő polipropilén kondenzátora Burr-Brown gyártmány. A hangerőszabályzót az ALPS készítette, megoldásaik már korábban is elnyerték tetszésünket. A jelerősség vezérlő modult és az előlapi potmétert távtartó köti össze egymással, ezáltal kapjuk meg a már említett, finom forgást és a jelút sem kell, hogy szükségtelenül hosszabb legyen. A TP10 belsejében szinte alig láttunk vezetéket, a fejhallgató aljzattól mindössze kb. 5 centi hosszúságú, sodort csokor halad a CD-tok nagyságú alaplapig. Különös, hogy a NYÁK méretéhez képest mennyivel nagyobb készülékházat kapott a TP-10, persze ha szorítunk neki helyet, még így is elférhet az íróasztal sarkán.

Hangminőség

A komplett rendszert (PC, DAC, erősítő) IsoTek EVO3 Sirius hálózati szűrőre csatlakoztatva használtuk, és tesztelés előtt többször is lefuttattuk rajta az IsoTek Rejuvenation Disc bejárató lemezét. A készülék néhány óra alatt kissé langyossá vált, de túlmelegedést nem tapasztaltunk a kéthetes tesztelés alatt.

A TP10-et egy Meridian Director USB DAC kimenetére kötöttük (HiDiamond Monitor 3 RCA kábellel), legtöbbet a referencia Sennheiser HD 600-unkat hajtottuk róla, de pár napig a McIntosh MHP1000 fejhallgatóval is kipróbáltuk.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Akik nem olvasták a MHP1000 cikket, azoknak sem árt tudni, hogy a McIntosh belsejében Tesla hangszóró található. Épp úgy, mint a német Beyerdynamic valamennyi prémiumkategóriás hifi fejhallgatójában. Ezt azért írjuk le, mert tapasztalataink alapján a Tesla-membránok ultra-gyors működésük közben, mellékhatásként hajlamosak rideg, fárasztó hangot produkálni. Korábbi cikkünkben, egy Beyerdynamic T90 tesztelésekor le is írtuk, hogy ezek a jószágok inkább analógos, csöves karakterű elektronikával párosítandóak. Javaslatunkat most egy fokkal konkrétabban fogalmaznánk meg: Tesla hangszórót, ha módukban áll, akkor csak elektroncsöves erősítővel tessék hajtani! Egyeseknek kihívást jelenthet, hogy a gyártó legfeljebb 300 ohmos fejhallgatókat javasol a TP10 mellé, míg bizonyos példányok (pl. T1) akár 600 Ohm impedanciával is rendelkeznek, így elképzelhető, hogy azokat csak alacsonyabb jelszinttel, tehát halkabban tudja hajtani ez az erősítő. Sajnos a tesztidőszak alatt nem volt lehetőségünk ennek utánajárni, ettől függetlenül, aki meghallgatná a szlovákok dobozkáját, ne hőköljön vissza! Miért is?

Sting 2013-ban kiadott, The Last Ship c. albumának címadó számát hallgatva keresnünk sem kellett a TP10 jellegzetességeit, magától értetődően mutatta meg, hogy mire képes. Kellemes, kissé krémesen nyújtózó háttérben szóltak a Stinget kísérő hangszerek nem szétszéledve, hanem inkább óvatosan összehúzódva, míg az énekhang kristályosan kirajzolódott. Egyértelmű, hogy a vokalista mikrofon dominált a felvétel többi zenész hangsávja fölött, így az angol énekes jellegzetes orgánuma szinte kondenzcsíkot hagyott maga után. Minden elejtett mássalhangzó természetesnek tűnt, mégis pontosan értettük, hogy mi a dalszöveg, mintha Sting nem mikrofonba, hanem a fejünk búbjában énekelt volna. A részletek kis hangerőn is nagyon szépen elkülönültek egymástól, tesztalanyunk gondosan különválogatta a lágy mélyeket, a virgonc, könnyed közepeket és a naturális magas frekvenciákat. Nem kellett kifinomult zenei hallás ahhoz, hogy érezni lehessen a TP10 audiofil jellemét. Mindent finoman, gondosan tálalt, és amit kellett (gondolunk itt az énekhangra), azt szinte kínos közelségből ábrázolta. Ecsetelhetnénk napestig, hogy milyen kellemes érzés volt hallgatni a TP10 óvatossággal vegyített realizmusát, de ezzel elsiklanánk a lényeg mellett. Ahhoz, hogy megértsük az erősítő tudását, felhagytunk az összkép tanulmányozásával, és elkezdtünk a zenére figyelni. Ezért is szeretik sokan az elektroncsöves készülékeket, mert képesek minden pillanatot fontosnak éreztetni, még egy átlagos minőségű zenével is.

Tesztalanyunk kellő határozottsággal vette kezelésbe a HD 600 hangszóróit, miközben a fejhallgatóra jellemző, enyhén sötét tónust még véletlenül sem akarta tovább fokozni. Sokan titulálják ?melegnek? a csöves elektronikák karakterét, jelen esetben a ?spontán? talán jobb jelző lenne. Az összes tesztfelvétel valahogy kicsit újszerűnek, mozgékonyabbnak és frissebbnek tűnt a TP10 hallgatásakor, holott ezeket a zenéket már számtalanszor, unalomig végighallgattuk. A sztereó tér könnyedsége, kiegészítve a villámgyors és kontrollált részletekkel, segített odaképzelni magunkat az éppen hallgatott produkció helyszínére. Paradox módon olyan stúdiószobák, kocsmák, színpadok és egyéb helyek atmoszféráját volt lehetőségünk megismerni, sőt, memorizálni, ahol még nem is jártunk. Elnézést a kissé elvont megfogalmazásért, de a TP10 pontosan azt teljesíti, ami csak látszólag egyszerű: hallhatóvá teszi a zenét. Ez alatt nem csak a puszta hertzeket és az alacsony torzítást értjük, hanem jóformán mindent, ami az első hang megszólalásától az utolsó, mikrofon membránjába szökkenő lecsengésig tart. Végre nem kellett hiányosságokkal foglalkoznunk, hanem átadhattuk magunkat az élő muzsika élvezetének.

Akkor hát a TP10 hangja maga a tökéletesség? Tapasztalt hifisták bizonyára tudják, hogy a valódi élet által keltett hanghullámokhoz viszonyítottan hibátlanul, 100 százalékosan reprodukált zene nem létezik, de kijelenthetjük, hogy egy kellően kifinomult fejhallgatóval, DA konverterrel és egy ilyen erősítővel elképesztően közel kerülhetünk a "hibátlan", figyelmünket magával ragadó élményhez. És a diszkrét fekete dobozkában, egy parányi, 12AT7 névre keresztelt, izzó üvegbura még azt is megoldja, hogy jó érzés legyen, amikor a zene a hóna alá kapja, és magával viszi minden koncentráló képességünket.

Végszó

A Canor TP10 élő példa rá, hogy nem kell feltétlenül a nagy múltú hifi óriásokhoz fordulnunk, ha jó hangot szeretnénk. Meghallgatását azoknak ajánljuk, akik (Tesla mágneses fejhallgató birtokosaként) kellemesebb, vagy éppen megfogottabb, élettelibb hangot szeretnének kicsikarni, akár referencia minőségű fülesükből. A külsőségek alapján nem érdemes következtetést levonni, ám a készülék hangja hamar magyarázatot ad a 239 000 Ft-os árcédulára. Jóllehet, kábelezéssel, fejhallgatóval és DAC-kal együtt egy TP10-alapú rendszer könnyen átlépheti a félmilliós határt is, ami bizony nem kevés. De még így is a hagyományos, hangsugárzókból épített rendszerek árának a töredékéből kapunk egy pazar, életteli hangot, és évek múlva is az arcunkon széles mosollyal hallgathatunk majd zenét.

1 2

Következő oldal >