Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
T+A Criterion TCD 210 S hangfal teszt
2016. május 11., szerda, 16:15
TA T+A T plus A audio hifi hangfal hangszóró high end transmission line hangfal teszt hifi hangfal teszt TA hangfal teszt high end hangfal teszt
T+A - Theorie und Anwendung, elmélet és alkalmazás. Furcsa, szokatlan cégnév, két betű között egy pluszjel, ám a jelentése már egyértelmű, könnyedén társítható a hifihez, minőségi zenehallgatáshoz. Az 1978-óta tevékenykedő német vállalat kezdetben hangdobozokat készített, manapság már lejátszóik, erősítőik és egyéb elektronikáik is vonzzák a zeneszeretők széles táborát. Termékpalettájukról a Criterion TCD 210 S hangfalpár került szerkesztőségünk tagjainak fókuszába.
A Criterion széria elmúlt 30 éves, volt ideje a mérnököknek egyre jobbat és még jobbat tervezni, ez sikerült nekik, már most a cikk elején írásba adjuk. Azért merjük ezt ilyen határozottan kijelenteni, mert ismerjük az elődök némelyikét, ha nem is az összeset.
A Criterion TCD család héttagú, négy álló, egy center és egy állványos hangfalból, valamint egy aktív szubládából áll. Tehát high end házimozi rendszert is összeállíthatunk belőlük, aminek már a gondolatától eláll a szavunk, megállnak ujjaink a billentyűzeten. Egy kis kitérőt talán megbocsájtanak, muszáj néhány szót ejteni az aktív szubbasszus sugárzóról, ami megérne egy komplett misét, illetve cikket is. Egymás alá (vagy fölé) két darab 26 centis hangszórót építettek a frontoldalára, erősítőjének maximális teljesítménye 1500 W, tömege 48 kg és a frekvencia átvitele 15 hertztől indul. Igazi csemege!
Az imént egy rövidítést, pontosabban mozaikszót írtunk le, ez a TCD. A transmission line kialakításra és a constant directivity, azaz állandó irányítottság tulajdonságra utalnak a betűk, mindkettőről lesz szó hamarosan.
Nehezen tudunk olyan embert elképzelni, aki ne lelkesedne, repesne az örömtől egy ilyen hangfalpár láttán. És akkor még szó sincs hangról, felbontásról, színpadképről, dinamikáról, basszusról, egyebekről. Na jó, akit egy Audi R8 nem hoz lázba csak egy Ferrari 599GTB...
Egyszerűen gyönyörű a TCD 210 S! Tízféle burkolattal kapható, köztük többségben vannak a nemes fából készültek, amik lehetnek fényesre polírozott lakkozásúak és természetes valójukban lévők. A maradék matt vagy fényes fekete és fehér. Olyan kivitelű az oldallapok felülete, mint a legdrágább bútoroké, amiket múzeumokban vagy királyi palotákban csodálhatnak meg a látogatók.
A hangfalak 122 centiméter magasak, tömegük darabonként 47 kg, ami igencsak tekintélyes és tiszteletet parancsoló. Nem csak ez igazolja és mutatja, hogy van benne anyag, hanem szokásos kopogtatásos vizsgálatunk eredménye is erre utal. Mintha valami hatalmas, több tonnás kőtömböt kocogtattunk volna ujjainkkal, amik ettől megfájdultak, viszont ily módon hangot nem sikerült kicsiholni belőle. Elképesztő! Rezonancia, mint olyan, szóba sem jöhet, a leghalványabb esély sincs rá.
A hangszórókat védő perforált fémrács eltávolítható, bár igencsak nehezen, ezért a rendszeres levétel és visszahelyezés elfelejthető. Tapasztalatunk szerint, ami igazolta az elméletet és a múltban hallottakat, egyértelműen jobb a hangja csupasz hangszórókkal. De még mennyire jó! Kiderült, hogy esztétikailag nincs így a csúcson a Criterion, mert valóságos csavarfej sereg töri meg az összképet, ami nem mindenkinek fog tetszeni, ám minket most ez sem zökkentett ki ámuldozós hangulatunkból. Már a lyukakon keresztül is látszott, ám csupaszon hatásos igazán a rengetegnek tűnő, 5 db hangszóró, tele van velük az előlap, éppen csak jutott hely a "reflexnyílásnak". Miért tettük idézőjelbe? Megindokoljuk, elmagyarázzuk.
22 centis, nagy kitérésű mélysugárzói önmagukban is elegendőek lennének a tökéletest megközelítő mélytartományhoz, ám ezt kevesellték a tervezők és a transmission line (TL) rendszert hívták segítségül. A hangfal belsejében szép, kalandos utat kell bejárnia a membránok hátsó fele által megmozgatott levegőmolekuláknak, mire eljutnak a padlótól pár centire elhelyezkedő, függőleges rácsokkal védett nyílásig. Majdnem hozzátettük a reflex előtagot, de jelen esetben az súlyos tárgyi tévedés lenne. A hosszas tekergés miatt, fel a tetőlapig, onnan vissza az aljáig, józan paraszti ész szerint, a kisegítő mélyhang-áramlat csak késéssel követhetné a membránok által felénk lökdösött, direkt hullámokat. Nyilván nem ez történik, mert hallani nem lehet belőle semmit. Extra-mély hangokat viszont annál inkább, ami a gyártó szerint 25 Hz is lehet. Nem csak lehet, az bizony annyi, onnan kezd konyulni a frekvencia görbe.
Jól hangzik, arisztokratikus csengésű, hát mi sem mellőzzük a D'Appolito elnevezést, ami azt jelenti, hogy a magassugárzót nem legfelülre helyezik, hanem két egyforma középsugárzó fogja közre. 25 mm-es selyem dóm, hullámvezetőnek kialakított, tölcsér formájú keretbe ültetve. Ez így együtt irányítottságot is biztosít, máris megkaptuk a TCD utolsó két betűjére a magyarázatot. A GREYCONE középsugárzók erősen emlékeztetnek az egyik neves észak-európai hangszórógyártó remekmívű és népszerű termékére, de állítólag ez csak a látszat, nem onnan származnak. A küllőszerűen, perpetuum mobile-ra hasonlító formában elhelyezkedő merevítések csökkentik a káros rezonanciák kialakulását, merevítik a szerkezetet. Különös módon hozták ezeket létre: bevágásokat ejtettek a membránon, majd azokat speciális anyaggal összeragasztották. A kónuszok anyaga levegőn szárított farost, némi grafittal dúsítva. Közepükön fáziskúp trónol, amely ugyancsak a hanghullámok irányítottságáért felelős. Kiváló minőségűek a TCD 210 S kábelcsatlakozói, 4 db található a hátlapon, összekötésüket hangszórókábelből készített jumper biztosította.
A TCD 210 S érzékenysége nem nevezhető magasnak, 88 dB, ezért combos erősítőt kíván maga mögé, de ez a méretéből és hangszóróinak számából is kikövetkeztethető. Abban a minőségi kategóriában, ami hozzá illik, nincs hiány wattokban, az általunk kipróbáltak mindegyike bővelkedett erőben. Talán nem nagy butaság részünkről az a feltételezés, hogy a gyártó saját palettájáról ajánl készülékeket hangdobozaihoz. Még az is elképzelhető, hogy a tervezés, fejlesztés során direkt egymáshoz hangolták őket. Így aztán kézenfekvőnek tűnt a T+A PA 2500 R (2x280 W, 4 ohmon) beillesztése a tesztelésre összeállított rendszerbe. Már a meghallgatás megkezdése előtt furdalt minket a kíváncsiság, milyen lehet másik erősítővel, ezért az Audio Research Definition Series DSPre/DS450 (2x550 W, 4 ohmon) párosát is elhelyeztük az állványon. Jelforrásnak minden esetben a Norma Audio CD-játszóját használtuk, a meghallgatott zeneanyag annyira vegyes volt, mint Európa népességének összetétele.
Eredetileg a legnagyobb TCD modellt a 110 S tesztelését terveztük, ha lúd, legyen kövér alapon, de az már a hodály méretű szobával rendelkező milliárdosok kiváltsága lenne, inkább maradtunk a realitások talaján. Az Audiophile Szalon emeleti nagyszobájának légtere szerintünk nem lett volna számára ideális. A TCD 210S sem apróság, 30 négyzetméternél kisebb helyiségben megszólaltatni botorsággal felérő cselekedet. Sajnos az elvárhatónál kevesebben mérlegelnek szakszerű szempontok alapján, amikor hangrendszert állítanak össze. Ez pluszban és mínuszban egyaránt értendő, de mi most nem másokkal akarunk foglalkozni, csakis szépséges tesztalanyunkkal.
A meghallgatást a T+A erősítővel kezdtük, a hangzás meleg, bársonyos, kellemes, andalító, elbűvölő volt. Amit külön ki kell emelni az a kivételesen természetes, élethű énekhang. Váltogattuk a zeneszámokat és a lemezeket, nem tudtunk betelni a produkcióval, a hangerőt közepesre állítottuk, kiabálás nélkül tudtunk beszélgetni, a tapasztalatokat megvitatni. Amikor végre előkerült az erősítő távirányítója - valaki nem a szokott helyére tette - folyamatosan emeltük a hangerőt, ami hamarosan elérte a koncert decibel-szintet és az élmény is egészen olyanná kezdett válni, mintha a zenekarhoz, énekesekhez egészen közel ültünk volna. Persze csak annyira, mint egy nézőtér széksorainak elején, nem karnyújtásnyira a művészektől, hiszen az nem életszerű és a Criterion TCD 210 S nem hazudik. Tehát bitang nagyot tud szólni, ez a méreteit látva nem meglepő, de nem is törvényszerű. Ezt vizsgálva az is pozitívum, hogy semmiféle szempontból nem szenvedett csorbát a hangminőség, bármennyire toltuk rá a kakaót. A mélytartomány végig kissé puhán szólt, mégis néha hangyányit többnek tűnt az ideálisnál.
Bő fél óra után átdugdostuk a kábeleket az Audio Research párosba és leesett az állunk a csodálkozástól, annyira más jellegű hang szólalt meg. Elképesztően kiszélesedett a színpad, onnan is megszólaltak hangszerek, ahonnan már lehetetlennek tűnt és mindenféle dicsérő jelzőt kiérdemelt a mélytartomány. Nem volt sok, nem volt puha, feszesen, öblösen durrant az üstdob, tapinthatóan jelent meg a nagybőgő. Ebben azért szerepet játszik az egyéni ízlés is, mi kedveljük a TL konstrukció basszusát. Az előző felállásban sem kevés apró részletet sokszorozta, hatványára emelte az amerikai erősítő, olyan mennyiségben áramlottak felénk a finomságok, nüánszok, hogy csak ámuldoztunk. Levegősebb lett a szoba, érzékeltük, vagy legalábbis odaképzeltük a felvétel helyszínének méreteit.
A dél-afrikai születésű Hugh Masekela által felsorolt országokban: Namíbia, Mozambik, Zimbabwe, stb. éreztük magunkat, elrepített minket messzi földre a muzsika. Catherine Jenkins énekétől sokadszorra lettünk libabőrösek, de most nagyon erősen és hosszú ideig. Sting hangját nem lehet nem szeretni, de ha ilyen rendszeren szólal meg, akkor csak gyönyörködni lehet benne, ez történt velünk is.
Egységes, harmonikus a TCD 210 S megszólalása, a végtelenségig tudnánk hallgatni. Volt szerencsék kicsit közelebbről megismerni a legnagyobb Solitaire modellt, a T+A zászlóshajóját és pillanatok alatt beleszerettünk. Tesztalanyunk picit másképp szól, de felidézi bennünk a néhány évvel ezelőtti élményeket és megtaláltuk a hangjában azokat a vonásokat, jellegzetességeket, amik a T+A sajátjai, amik miatt jókora rajongótábort tudhatnak magukénak. Mi egyértelműen közéjük tartozunk.
